Weboldalunk a jobb használhatóság érdekében sütiket alkalmaz.  Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik alkalmazásába.

Versenyzőink a Vándorviadalon

2021. június 14 és 20. között rendezték meg a Vándor Viadal országos természetismereti, természetjáró, közismereti, környezetismereti és ügyességi versenyen döntőjét a festői szépségű Zemplénben. Iskolánkat a verseny során az Amerikai kőris csapat tagjai képviselték (képünkön a Bodrog partján, balról jobbra): Kálmán Róza, Orosz Levente, Takács Emma, és Timár Norbert. Csapatunk vezetője Erdősné Sólyom Krisztina tanárnő volt.

20210619 193039

Diákjaink a selejtezőn induló 53 csapatból kerültek be a legjobb húsz csapat közé. Ők vehettek részt a nagyszabású viadalon, melyen csapatunk az előkelő tizenötödik helyet érte el. A résztvevőknek a legkülönfélébb feladatokon kellett helyt állniuk. A viadal rendesen próbára tette a versenyzőket és csapatokat, szellemileg és fizikailag egyaránt. Közismereti tesztek és kvízek, valamint kreatív játékok és ügyességi vetélkedők vegyesen szerepeltek a terítéken. A programok között volt a hosszútávú túrázás (20 km), kerékpározás és kenuzás is, mely során Petkalózok segítségével zsákszámra gyűjtötték a csapatok a szelektív hulladékot a Bodrog folyó partjáról. A különböző kihívások során a versenyzők eljutottak a történelmi ihletettségű Sárospatakra, az aszúborok földjére, Tokajba, Tarcalra, a Gomboshegyi-pincesorra, Hercegkútra, Komlóskára, Óhutára, Rostallóra, Telkibányára, Füzérre, Füzéradványra, Pálházára, Sátoraljaújhelyre és a Megyer-hegyi tengerszemhez, azaz megismerték a távoli Zemplén szinte minden nevezetességét. Az állandó táborhely a zempléni ifjúsági táborban volt Hercegkúton.

„Rendkívül értékes, színvonalas, változatos, minden percében profin és körültekintően megszervezett, tényleg párját ritkító programnak, versenynek lehettünk részesei. Nagyon örülünk, hogy iskolánk csapata részese lehetett ennek az egy héten át tartó versengésnek. Nagyszerű élményekkel, tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak, a versenyzők pedig minden percét élvezték az ott eltöltött időnek" – mesélte egyik tanítványunk. A kedves leöveysek figyelmébe ajánljuk a TV2 csatorna versenyről beszámoló nyolcrészes sorozatát, melynek első része július 18-án, vasárnap kerül adásba. Minden csapatról külön bemutatkozó műsor készült, így iskolánkról is részletesen fognak beszélni.

20210615 162321 0

Leövey Klára Gimnázium
1096 Budapest, Vendel u. 1. 
OM azonosító: 035235
Feladatellátási hely kód: 001 
☎ +36-1-215-9590
✉ lkg@leovey.hu

Alapítványunk

Leövey Gimnáziumért Alapítvány
Adószám: 18037724-1-43
Számlaszám: 11709002-20073792

Pályázataink

 

 

Partnereink

 

elte

 pte logo

müpa logo

BFZ logo 

EuroExam cikk 120

 

ecdl 

bbm-logo

concept2-logo

Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégium

GTranslate

Hungarian English Finnish French German Portuguese Russian Spanish

Felnőttoktatási Tagozat

A Felnőttoktatási Tagozat (ifjúsági, esti és digitális képzések) elérhetőségei:

Web: fot.leovey.hu

Telefon: +36-1-216-0304

Email: uh.yevoel@tnullof

Rövidesen

Nincsenek események
 2021 szeptember 27.  hétfő ,04:41:45

Archív

Az alábbi oldalak már nem frissülnek, csak archívumként működnek!