Weboldalunk a jobb használhatóság érdekében sütiket alkalmaz.  Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik alkalmazásába.

Gyászolunk

Haid KornélnéHaid Kornélné (1932-2012) – leöveys diákok, tanárok generációi számára: Edit néni – 2012 július 24-én váratlanul elhunyt. Nemcsak egy enciklopédikus tudású, meghatározó munkásságú kollégát, de egy bölcs, kedves, mindig segíteni kész embert is elveszítettünk. Temetése 2012. augusztus 17-én, délután 4 órakor lesz a Szent Gellért templomban.

Haid Kornélné 1954 óta dolgozott pedagógusként; 1958 óta a Ferencvárosban élt, és tevékenykedett kémia-fizika szakos tanárként a Leövey Klára Gimnáziumban. Több mint félévszázados pályafutása szűkebb pátriája – a Ferencváros – szolgálatában telt el.

Haid Kornélné – leöveys diákok, tanárok generációi számára: Edit néni – az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Karának elvégzése után – a kor gyakorlatának megfelelően – vidéki pályakezdésre kényszerült. Azonban 1958 szeptemberében már a Vendel utcában kezdte a tanévet, egy akkoriban nagyon összetett iskolában: tanított a még működő tanítóképzőben, a hozzá kapcsolódó általános iskolában, és az akkoriban elindult leánygimnáziumban. 

Pályája kezdetén rögtön „mélyvízbe” került: át kellett vennie egy osztályt, amelynek 50 éves érettségi találkozójának nemrégiben adott otthont iskolánk. Tanított fizikát, kémiát, filozófiát; foglalkozott az ifjúsági mozgalommal. Nevéhez fűződik a „Leövey Akadémia” megszervezése, minek keretében – többek között – Nagy László, Szécsi Margit, Sinkovits Imre „okították” diákjainkat.

Munkásságát mindig is – a szakmai követelmények maximális teljesítése mellett – az empátia, a megértés, a diákok szeretete; a gyerekek és kollégák elfogadása jellemezte.

Nem véletlen, hogy az intézmény szempontjából kritikus időszakokban – 1974-ben, illetve 1983-ban – megbízott igazgatóként irányította a Leövey Klára Gimnázium életét. Fő előkészítője (mondhatni: „menedzsere”) volt az iskola a 80’-as évek végén lezajlott teljes felújításának, mikoris gimnáziumunk elnyerte mai formáját.

„Hivatalos” pályafutása utolsó évtizedében (1978-1989) gimnáziumunk igazgatóhelyetteseként dolgozott. A nyugdíjazás azonban nem jelentette szakmai munkájának végét: nyugdíjasként is számíthattunk segítségére, mind a nappali, mind a felnőttoktatási tagozaton. A diákokkal, szülőkkel és tanárkollégákkal változatlanul jó kapcsolatot alakított ki; tanártársai, a diákok tisztelték és becsülték. Bizonyítja ezt, hogy 1998-ban a diákok neki ítélték az Oktatói Díjat. Még a 2010/2011-es tanévben is – pályafutása 58. (!) évében – közmegelégedésre oktatta a kémia rejtelmeire Felnőttoktatási Tagozatunk tűzoltó hallgatóit…

Haid Kornélné – Edit néni – iskolateremtő munkásságát jól jellemzi, hogy rövidebb-hosszabb ideig 17 (!) egykorvolt tanítványával dolgozott együtt az alma materben; leöveysek generációit tanította, oktatta, nevelte példaértékűen: nem egy család esetében volt tanítványa – immár – nagyszülő, szülő, gyermek egyaránt.

Emlékét őrizni fogjuk.

GTranslate

Hungarian English Finnish French German Portuguese Russian Spanish