Weboldalunk a jobb használhatóság érdekében sütiket alkalmaz.  Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik alkalmazásába.


Jelentkezés az érettségi vizsgára, 2017

A határidő (február 15.) közeledtével érdemes áttekinteni, hogyan kell/lehet az érettségi vizsgára jelentkezni. Alapvetően három esetet kell megkülönböztetnünk:

  1. végzős diákjaink az ún. rendes érettségi vizsgára jelentkeznek,
  2. alsóbb éves tanulóink ún. előrehozott érettségi vizsgára jelentkezhetnek,
  3. korábban végzett diákjaink ún. kiegészítő, ismétlő, vagy javító érettségi vizsgákra jelentkezhetnek.

A rendes érettségi vizsga

Rendes érettségi vizsgát a tanuló a középiskola befejezése után, de még tanulói jogviszonyának fennállása alatt (vagy annak megszűnését követően első alkalommal) tesz; magyarán a végzősök...

Az érettségizőnek legalább öt tantárgyból kell vizsgáznia, melyből négy kötelező (magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv), egyet pedig maga választ. (Ez utóbbit nevezzük a kötelezően választott vizsgatárgynak.)

E tantárgyak mellé a vizsgázó még további szabadon választott vizsgatárgyakat jelölhet meg. A választható tantárgyak kapcsán nincsenek korlátok, csupán annyi a követelmény, hogy az adott tárgyból lehessen érettségi vizsgát tenni, és a választással igazodni kell a vizsgaidőszak rendjéhez, illetve ezen belül a kitűzött vizsganapokhoz. ( A 2017. évi május-júniusi érettségi vizsgák időpontjai)

A választható tantárgy(ak) kiválasztásánál nagyon fontos szempont a jelentkező továbbtanulási szándéka. A „megcélzott” felsőoktatási intézmény „felvételi” tárgyaiból muszáj érettségi vizsgát tenni, különben a felsőoktatási jelentkezés (aminek a határideje szintén február 15.) érvénytelen! Kérjük, gondosan tanulmányozzák a „Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2017-es felsőoktatási felvételi eljárás során” című dokumentumot!

Érettségi vizsgára egy tárgyból csak akkor lehet jelentkezni, ha a tanuló az adott tantárgyból teljesítette az iskola helyi tantervében előírt követelményeket, azaz kapott valamilyen év végi osztályzatot és ez benne van a bizonyítványában.

Az egyes érettségi tantárgyakból középszinten, vagy emelt szinten lehet érettségi vizsgát tenni. Az érettségiző - függetlenül attól, hogy a középiskolában milyen szintű vizsgára készült fel - szabadon választhatja meg a vizsga szintjét. A 2017-ben emelt szinten választható tantárgyak listája.

Figyelem! Nem kezdheti meg az érettségi vizsgát az a - nappali tagozatos - tanuló, aki az írásbeli érettségi kezdetéig nem teljesítette a kötelező 50 órás közösségi szolgálatot!

Előrehozott érettségi vizsga

Előrehozott érettségi vizsga a tanulói jogviszony fennállása alatt, a helyi tantervben a jelentkező számára az adott tantárgyra vonatkozóan meghatározott követelmények teljesítését követően a középiskolai tanulmányok teljes befejezését megelőző első vagy második tanév május–júniusi vizsgaidőszakában letett érettségi vizsga, amelyre kizárólag idegen nyelvekből, illetve informatikából kerülhet sor - azaz erre a vizsgára nem végzős diákjaink jelentkezhetnek.
Az előrehozott érettségi vizsga megkezdésének tehát az a feltétele, hogy a tanulónak teljesítenie kell a saját középiskolájának helyi tantervében az adott vizsgatárgyra – a teljes tanulmányi időre vonatkozóan – megfogalmazott követelményeit, és meg kell szereznie az abban előírt osztályzatokat. E nélkül a tanuló nem bocsátható érettségi vizsgára. Az osztályzatok megszerzése leggyakrabban osztályozó vizsgával történik. Ha valaki május-júniusban olyan tárgyból kíván előrehozott vizsgát tenni, amelyet abban a tanévben fejez be, még az írásbeli érettségi vizsgaidőszak kezdete előtt (idén: 2017.05.08.) teljesítenie kell az osztályozó vizsgát az adott vizsgatárgyból. Ebben az esetben a jelentkezőnek ki kell töltenie a "JELENTKEZÉSI LAP OSZTÁLYOZÓVIZSGÁRA" című lapot is, a  "SZÁNDÉKNYILATKOZAT előrehozott érettségi vizsgára történő jelentkezésről" című lap mellett (határidő: 2017. február 3.)!

Az előrehozott érettségi vizsga ugyanolyan érettségi vizsgának minősül, mint a rendes érettségi vizsga:

  • a jelentkezéstől ebben az esetben sem lehet visszalépni;
  • a jelentkezés szintje a jelentkezési határidőt követően nem módosítható;
  • egy tárgyból adott szinten egy alkalommal tehető előrehozott érettségi vizsga;
  • a sikeres (elégtelentől különböző eredményű) előrehozott érettségi vizsga megismétlésére jobb érdemjegy megszerzése érdekében nincs lehetőség;
  • ha az előrehozott vizsga során a vizsgázó középszinten vizsgázott, tanulói jogviszonya alatt egy alkalommal szintemelő érettségi vizsgát tehet az adott vizsgatárgyból.

Az előrehozott érettségi vizsga után a tanuló nem kap érettségi bizonyítványt. Az előrehozott érettségi vizsga szintjét, érdemjegyét és százalékos eredményét az iskola rávezeti a tanuló törzslapjára, a tanuló a vizsgáról törzslapkivonatot kap. Érettségi bizonyítványt a rendes érettségi vizsga után kap a tanuló, az előrehozott érettségi vizsga eredménye ekkor kerül be a bizonyítványba.

Figyelem: a sikertelen előrehozott érettségi vizsga esetében az adott vizsgatárgyból javító vagy pótló vizsgára legkorábban csak a rendes érettségi vizsga vizsgaidőszakában lehet majd jelentkezni! Azok a tanulók tehát, akiket ekkor javító vagy pótló vizsgára utasítanak, ezen vizsgáikat csak rendes érettségi vizsgájuk vizsgaidőszakában tehetik le.

Szintemelő vizsga

Azok a tanulók, akik a tanulói jogviszony fennállása alatt, a középiskolai tanulmányok teljes befejezése előtt középszinten – idegen nyelvekből, valamint informatikából – előrehozott érettségi vizsgát tettek, ezekből a vizsgatárgyakból tehetnek szintemelő érettségi vizsgát. Ezt változatlanul mind a május-júniusi, mind az október-novemberi vizsgaidőszakban megtehetik. Ugyanakkor a végzős tanulók,a rendes érettségi vizsgájuk vizsgaidőszakában, ha a középiskolai tanulmányaikat a vizsgaidőszak kezdete előtt sikeresen befejezték (vagyis az év végén nem buktak meg egyetlen tantárgyból sem), bármilyen olyan vizsgatárgyból tehetnek szintemelő érettségi vizsgát, amelyből középszintű előrehozott vizsgaeredménnyel már rendelkeznek.
A sikertelen szintemelő érettségi vizsga esetében az adott vizsgatárgyból javító vagy pótló vizsgára legkorábban csak a rendes érettségi vizsga vizsgaidőszakában lehet majd jelentkezni.

A jelentkezés menete, módja

A tanulói jogviszony fennállása alatt a jelentkezést a diák iskolájában lehet benyújtani. A tanulói jogviszony megszűnését követően középszintű érettségi vizsgára egy vizsgabizottságot működtető középiskolában, emelt szintű érettségi vizsgára pedig csak az illetékes (fővárosi, megyei) kormányhivatalnál lehet jelentkezni.
A jelentkezés legvégső határideje február 15., utána jelentkezést sem elfogadni, sem módosítani nem lehet.

A lépések:

  • A diákok személyes adatainak rögzítése az érettségi szoftverben.

Ezt a „rendes” érettségizők (azaz a végzősök) esetében az érettségi szoftver megnyitása után (január 23.) iskolánk automatikusan megteszi. Az előrehozott érettségi vizsga letételének szándékát legkésőbb 2017. február 3-ig kell jelezni a  "Szándéknyilatkozat" kitöltésével és a titkárságon történő leadásával. (Ez a nyilatkozat azt a célt szolgálja, hogy a jelentkezést az érettségi vizsga adminisztrációs rendszerében – az ún. érettségi szoftverben – elő tudjuk készíteni. Amennyiben a tanuló a megadott határidőig nem nyilatkozik szándékáról, nem tudjuk garantálni, hogy érettségi jelentkezése eljut az Oktatási Hivatalhoz!)

  • A személyi adatokkal „megszemélyesített” jelentkezési lapok kinyomtatása és átadása a diákoknak.

Ez várhatóan február legelején megtörténik.

  • A diákok otthon (nem nagykorúak: szüleikkel együtt) kitöltik és aláírják a jelentkezési lapot (közben ellenőrzik az abban szereplő személyi adatok pontosságát is!), majd átadják osztályfőnöküknek legkésőbb 2017. február 8-ig.

Ezen a formanyomtatványon ( minta itt) - a személyes adatokon kívül - fel kell tüntetni

  • a kötelező vizsgatantárgyakat,
  • a kötelezően és a szabadon választható vizsgatantárgyakat,
  • a vizsga szintjét és fajtáját,
  • azt, hogy a sajátos nevelési igényű, valamint a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanuló akar-e valamilyen mentességgel, kedvezménnyel élni. (Például: másik tantárgy választása, hosszabb felkészülési idő igénylése, az írásbeli vizsgán segédeszköz használata – például számítógép –, illetőleg felcseréli-e a szóbeli vizsgát írásbelire vagy a szóbelit írásbelire.) Ebben az esetben a jelentkezési laphoz csatolni kell a kért kedvezményt pontosan leíró kérelmet, illetve az azt megalapozó szakértői véleményt.
Az informatika vizsgára jelentkező tanulóknak a jelentkezéskor nyilatkozatot kell kitölteniük a vizsgán történő szoftverhasználatra vonatkozóan.A testnevelés vizsgára jelentkezőknek a jelentkezéskor szintén nyilatkozatot kell kitölteniük a választott sportágakról.

Fontos, hogy a korábbi érettségi vizsgaidőszakokban már megszerzett, sikeres vizsgákból („előrehozott”) is "jelentkezni" kell, beszámítás kéréssel.

  • A jelentkezések rögzítése az érettségi szoftverben.
A kitöltött, aláírt, leadott jelentkezési lapok alapján a jegyzők folyamatosan rögzítik az érettségi szoftverben a jelentkezéseket.
  • Ellenőrzés, hibajavítás, nyomtatás, aláírás.

A lényeg: február 15-re minden érettségizni szándékozónak végleges (azaz kézi javítást nem tartalmazó), általa (és szükség esetén szülője) által aláírt jelentkezési lappal kell rendelkeznie. Ennek másolatát február 16-a után az iskola által hitelesítve mindenki megkapja.

  • Az igazgató február 27-ig meghozza a mentességekkel, kedvezményekkel kapcsolatos, személyre szóló határozatokat.

Kiegészítő, ismétlő, javító, pótló érettségi vizsga

Kiegészítő érettségi vizsgát akkor tehet valaki, ha sikeresen befejezte az érettségijét (=van érettségi bizonyítványa), és ezt követően a bizonyítványban nem szereplő tantárgyból szeretne érettségizni.
Ismétlő érettségi vizsga az érettségi bizonyítvány kiadása után iskolai felvételi kérelem elbírálásához vagy más okból egyes vizsgatárgyból a korábban sikeresen letett érettségi vizsga azonos szinten, illetve az emelt szintű vizsga középszinten történő megismétlése.

Javító érettségi vizsga a vizsgázónak felróható okból meg sem kezdett, vagy megkezdett, de be nem fejezett, illetve a megkezdett, de tanulmányi követelmények nem teljesítése miatt sikertelen érettségi vizsga megismétlése.

Pótló érettségi vizsga a vizsgázónak fel nem róható okból meg sem kezdett, vagy megkezdett, de be nem fejezett érettségi vizsga folytatása.

Gimnáziumunk természetesen lehetőséget biztosít korábban nálunk végzett diákjainknak arra, hogy - amennyiben továbbtanulásukhoz szükséges - nálunk tehessenek középszintű (ún. kiegészítő vagy ismétlő, esetleg javító) érettségi vizsgát. (Informatika érettségi vizsgára sajnos nem tudunk jelentkezéseket elfogadni!) A tudnivalók:

Ezek a vizsgák - a vonatkozó jogszabályok szerint - díjkötelesek. A vizsgadíjak az OH közleménye szerint az alábbiak:

  • a középszintű érettségi vizsgáért az adott évre érvényes kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) 15 %-ának megfelelő összeget kell fizetnie (ez az összeg 2017-ben 19.000 - Ft),
  • az emelt szintű érettségi vizsgáért minden vizsgadíjra kötelezett jelentkezőnek az adott évre érvényes kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) 25 %-ának megfelelő, összeget kell fizetnie (ez az összeg 2017-ben 32.000 - Ft),

A fenti összegek vizsgatárgyanként értendőek.  Ha jelentkező a középszintű vizsgajelentkezését egy középiskolába nyújtja be, úgy a középszintű vizsga fent meghatározott vizsgadíját a középiskolába kell befizetnie, a jelentkezéssel egyidejűleg. Emelt szintű vizsgajelentkezés esetén a vizsga díját minden esetben az Oktatási Hivatalnak kell befizetni.

A jelentkezőket arra kérjük, hogy a jelentkezés adminisztrációjának módja miatt (internetes adatfelvitel) legkésőbb február 4-ig személyesen keressenek föl bennünket az iskolában. Feltétlen hozzák magukkal személyi igazolványukat vagy útlevelüket, érettségi bizonyítványukat, illetve nyelvvizsga-bizonyítványukat.

Esetleges kérdéseikkel, problémáikkal keressék

  • a nappali tagozaton végzettek: dr. Mile Lajos igazgatóhelyettest (215-9590)
  • a felnőttoktatási tagozaton végzettek: Nagy Gergő tagozatvezetőt (216-0304)

Akik emelt szintű vizsgára kívánnak jelentkezni, kérjük közvetlenül a vizsga lebonyolításáért felelős Budapest Főváros Kormányhivatalát keressék. Pontos címe: 1056 Budapest, Váci utca 62-64.
Az alábbi címen megtalálható a szükséges jelentkezési lap:
http://jelentkezesilap.ketszintu.hu/
(Itt egy részletes tájékoztató is olvasható a tudnivalókról.)
A kormányhivatalnál természetesen középszintű érettségi vizsgára is lehet jelentkezni.

Az idei érettségi vizsgákról további információk találhatók portálunk érettségi oldalain.


Leövey Klára Gimnázium
1096 Budapest, Vendel u. 1. 
OM azonosító: 035235
Feladatellátási hely kód: 001 
☎ +36-1-215-9590
✉ lkg@leovey.hu

GTranslate

Hungarian English Finnish French German Portuguese Russian Spanish