Weboldalunk a jobb használhatóság érdekében sütiket alkalmaz.  Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik alkalmazásába.

Nemzetközi projektünk sikere

Rangos nemzetközi elismerésben részesítette az Európai Bizottság a "Megosztott emlékeink - Európaiak a hatvanas években” című, nyolcoldalú (!) együttműködés során megvalósuló, történelmi és művészeti témájú Comenius projektünket.

A projekt bekerült a top 10-be, azaz az Európai Bizottság által legjobbnak minősített multilaterális együttműködések közé, melyek egy, a Bizottság  révén kiadásra kerülő esettanulmány-kötetben fognak szerepelni.

A lengyel koordináló iskola (II Liceum Ogólnokształcące im. Mikołaja Kopernika) áprilisban fogadta Annick Bonnet szakértőt, aki az európai projektek hatását vizsgálta. Azt elemezte, hogyan épülnek be az intézmények tanterveibe, módszertani kultúrájába, a kommunikáció egyes szintjeibe és a képességfejlesztésbe a nemzetközi együttműködések keretében végzett tevékenységek.

A kutató beszélt a projekt minden szereplőjével (diákokkal, tanárokkal, szülőkkel, igazgatósággal), és arról tájékoztatta a partnereket, hogy a Comenius  Egység  Kulturális és Oktatási Részlege Brüsszelben nagyon elégedett volt a tanulmánnyal, és nagyon tetszett az iskolák kreativitása és  minőségi munkája. Különösen azt hangsúlyozta, hogy az összegyűjtött beszámolók világosan bizonyították a projekt által generált lelkesedést az európai kulturális kapcsolatok iránt.

A Leöveytől származott már a kétéves program ötlete is, majd igen aktívan vettünk részt a munkában: kor-dokumentumokat gyűjtöttünk a Retro-naptárhoz, kiállítást rendeztünk a 60-as évek tárgyaiból, nemzetközi történelem órán próbáltuk elképzelni, hogyan éltek, gondolkodtak, szórakoztak és „lázadtak” a nagy generáció fiataljai. Mi is felöltöztünk a 60-as évek divatja szerinti ruhadarabokba és táncoltunk az emlékezetes első Táncdalfesztiválok slágereire. A kor szellemét megidéző újhullámos filmek is elgondolkodtattak valamennyiünket arról, hogy a fiatalok milyen kihívások előtt álltak akkor és most. Egységes volt-e akkor Európa vagy inkább megosztott? Mit jelentett a lázadás a párizsi egyetemistáknál, Prágában vagy esetleg,  a „Nagy-fásoknál” Budapesten. És most merre tartanak a fiatalok?

A számos élményen és az Európai Bizottság elismerésén is felbuzdulva indítjuk útjára a jövő évben az új Comenius projektet, amely ezúttal inkább természettudományos és környezetvédelmi kérdésekben hívja közös gondolkodásra, kísérletezésre a partnereket.