Weboldalunk a jobb használhatóság érdekében sütiket alkalmaz.  Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik alkalmazásába.

Legújabb töris, föcis és bioszos sikereink!

Nagy örömmel adjuk hírül legújabb dicséretes versenyeredményeinket:

Szatmári Sarolta, a 10. A tanulója a törisek „kis OKTV-jén", a Savaria országos verseny döntőjében a 10. helyen végzett. Szívből gratulálunk neki és felkészítő tanárának, Bacsó Éva tanárnőnek.


Március 20-án, szombaton rendezték meg az online térben a Pécsi Tudományegyetem évente meghirdetett Kreatív történelmi csapatversenyének országos döntőjét. Az ötórás (!) verseny végén a Bodnár Fanni, Kecskés D. Amadea, Keszthelyi Bálint és Soós Levente összetételű 10. A osztályos csapat a 4.; a Meszlényi István, Füzes Dávid, Fekete Anna és Puskár Barbara 11. évfolyamos vegyes csapat az 5. helyet szerezte meg. Az első csapat felkészítő tanára Bacsó Éva, a másodiké Bacsó Éva és Nagy Tamás.


Farkas Dóra, a 10. B osztály tanulója 90 százalékos, kiemelkedő teljesítménnyel (!) bejutott a Less Nándor földrajzverseny országos döntőjébe. A hír azért duplán öröm számunkta, mert Dórát Gerséné Varga Ildikó tanárnő mentorálása mellett Kis Tamás tanárjelölt hallgatónk készítette fel a versenyre. Mindhármójuknak szívből gratulálunk!

Fülei Zsombor Nimród a természettudós 11. B osztályból a 14. lett a Fodor József országos biológiaverseny döntőjében, míg Simon Csaba Botond (12. B) a 24., Kőműves Tamás Krisztián (12. B) a 37. és Hanisch Laura (12. B) a 39. helyet szerezte meg. Felkészítő tanáruk: Sebőkné Orosz Katalin.

Leövey Klára Gimnázium
1096 Budapest, Vendel u. 1. 
OM azonosító: 035235
Feladatellátási hely kód: 001 
☎ +36-1-215-9590
✉ lkg@leovey.hu

GTranslate

Hungarian English Finnish French German Portuguese Russian Spanish