Weboldalunk a jobb használhatóság érdekében sütiket alkalmaz.  Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik alkalmazásába.

Elhunyt a Leövey egykori fizikatanára, Gogola Aladár

Volt tanítványai és kollégái számára szomorú szívvel tudatjuk, hogy életének 92. évében elhunyt Gogola Aladár tanár úr, aki 1995-ös nyugdíjazásáig hosszú éveken át volt a Leövey-gimnázium fizikatanára.

GA 2015

Gogola tanár úr Vácott született 1929-ben, és édesapja hatására döntött a középiskolai tanári pálya mellett. Az ELTE Természettudományi Karán 1953-ban szerezte meg kémia–fizika szakos tanári diplomáját. Budapesten a XXII. Kerületi Budai Nagy Antal Gimnáziumban, majd a Leöveyben folytatta szakmailag tudományos szinten megalapozott, tanítványai iránt mélyen elkötelezett pedagógus pályafutását. Diákjai nagyon szerették, mert közvetlen volt velük, és a néha száraz fizikai témákat sokszor tarkította a számtalan olvasásából és utazásaiból tapasztalt történetekkel és a rendkívül széles kőrű ismereteiből merített idézetekkel. Sok tanulónak volt segítségére a felsőfokú felvételire való felkészítésben. Régi diákjai élete végéig rendszeresen tartották vele a kapcsolatot  telefonon, levélben és személyesen is. Gazdag könyvtárat hozott létre otthonában. Szinte minden tudományról rendelkezett nívós szakmai kiadványokkal. Nagyon sokáig írt és fordított cikkeket az Élet és Tudomány és a Fizikai Szemle című folyóiratnak. Sokat utazott Európában, felkereste az összes híres múzeumot és képtárat. Bebarangolta a kontinens nevezetes történelmi helyszíneit, és nagy élezettel mesélt óráin az egyiptomi utazásán szerzett élményekről.

Idős korban egészségi állapotának megrendülését méltósággal viselte. Szembetegsége mind a tudós napi szellemi szükségletének számító olvasásban, mind a mozgásban-közlekedésben egyre inkább akadályozta.

Gogola Aladár tanúr úr hamvait a váci alsóvárosi temetőben augusztus 24-én 16 órakor kísérjük végső nyughelyére.