Weboldalunk a jobb használhatóság érdekében sütiket alkalmaz.  Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik alkalmazásába.


Gyászhír

 Életének 80. évében, hosszantartó betegség után 2020. július 27-én elhunyt

Dr. Kósáné Kovács Magda, iskolánk egykori magyar-francia szakos tanára.

Temetéséről a család később intézkedik.

Kovács Magda 1958-ban érettségizett a ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskolában, majd Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetemre járt két évig. 1961-ben visszatért Budapestre az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, ahol 1964-ben magyar-francia szakos diplomát szerzett. Első munkahelye volt a Leövey Klára Gimnázium 1964–1972 között, emellett az MTA Irodalomtudományi Intézetében tudományos munkatársként dolgozott egy kutatócsoportban, ahol sajtó- és cenzúratörténettel foglalkozott. 1969-ben szerzett egyetemi doktori címet. 1972-től igazgatóhelyettes volt a Budapesti Dolgozók Gimnáziumában. 1974-től a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem IX. kerületi tagozatát vezette. 1977-től szakszervezeti, majd a rendszerváltást követően politikai pályára lépett. 1990 és 2004 között országgyűlési képviselő, 1994 és 1995 között munkaügyi miniszter, majd 2004 és 2009 között az Európai Parlament képviselője. 2009-ben visszavonult.

Kósáné Kovács Magda nem csak pedagógus, szakszervezeti vezető és politikus volt, hanem diákjaira odafigyelő, nekik utat mutatni kész ember.

A fentiekből is látszik, hogy ezer szállal kötődött a Ferencvároshoz, ahol pályáját is kezdte az akkor már Leövey Klára Gimnáziumban. Emlékét megőrizzük!

Nyugodjon békében!


GTranslate

Hungarian English Finnish French German Portuguese Russian Spanish