Weboldalunk a jobb használhatóság érdekében sütiket alkalmaz.  Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik alkalmazásába.


Iskolánkról, bővebben

A LEÖVEY KLÁRA GIMNÁZIUMRÓL

Iskolatörténet

Iskolánk elődjét, a Ranolder Intézetet 1875-ben alapította Ranolder János veszprémi püspök azzal a céllal, hogy az akkor még javarészt németajkú Ferencvárosban magyar tanítási nyelvű lánynevelő intézet jöjjön létre. Az irgalmas nővérek gondjaira bízott iskola folyamatosan bővült, az ország egész területéről csábította a tanulni vágyó lányokat. Az 1948/49-es államosítás után az iskola tanítóképzőként működött, majd 1955-ben felvéve a Leövey Klára nevet, gimnáziummá alakult.

Képzési rendszer

Nappali tagozatunkon 12–18 éves diákok 6, 5 és 4 évfolyamos gimnáziumi képzésben vesznek részt.

A Leövey a „második esély iskolája” is, hiszen a felnőttoktatási tagozaton mód nyílik arra, hogy a nappali rendszerű iskolákból bármilyen okból kiszorult fiatalok munka melletti levelező vagy esti oktatás keretében érettségi vizsgához jussanak.

Érettségire épülő 1-2 éves gyakorlatorientált képzésünk pedig szakmához juttatja azokat a diákokat, akik nem kívánnak, vagy időlegesen nem tudnak felsőoktatási intézményben továbbtanulni.

A 2008/2009-es tanévben 650 nappali tagozatos és 210 felnőttoktatási tagozatos diák tanul nálunk.

Innovatív iskola

Iskolánk 2003 júniusa óta tagja az Európai Innovatív Iskolahálózatnak. Ez lehetőséget biztosít új pedagógiai eszközök és módszerek kipróbálására, nemzetközi programokba való bekapcsolódásra.

Modernizációs tartalmak az oktatásban:

Oktató-nevelő munkánk kiemelt eleme a környezeti nevelés. Diákjaink fakultáció, projektmunka, tanulmányút keretében ismerkedhetnek meg a környezetvédelem fontosságával. Jelenleg folyik iskolánkban egy akkreditáció alatt álló új környezetvédelmi projekt tesztelése.

2003-ban vezettük be a diákok idegennyelvi előrehaladását dokumentáló Európai Nyelvtanulási Naplót. A napló összhangban van a nyelvoktatás közös európai kereteivel, részletes tájékoztatást nyújt a szülőknek gyermekük eredményeiről, s egyben fejleszti a tanulók önértékelési kultúráját.

Iskolánk a magyarországi gimnáziumok körében az elsők között vezette be fakultációként a gazdasági ismeretek oktatását. A tantárgy keretében diákjaink csatlakozhattak a Young Enterprise elnevezésű diákvállalkozási programhoz, így a gyakorlatban is megismerkedhettek a vállalkozási tevékenységgel.

A 2005/2006-os tanévtől kezdve nálunk is megszerezhető a nemzetközileg elismert EBC*L, azaz Egységes Európai Gazdasági Oklevél.

Az elmúlt néhány év fejlesztő munkája eredményeképpen Fakultációs és tagozatos keretben is megindítottuk a mozgókép- és médiaoktatást, melynek keretében a diákok megismerkednek a mozgóképi szövegelemzés alapjaival és az aktuális médiajelenségekkel.

Iskolánk élen jár az információs és kommunikációs technológiák (IKT) alkalmazása terén az oktatásban. E téren iskolánk hagyományai 1983-ig nyúlnak vissza. E technológiákat a tanórai munkában (lásd projektjeinket) és a tanulói-tanári háttérmunkában egyaránt felhasználjuk.

A Leövey a nemzetközi és hazai projektekben:

A European Schoolnet irányításával 2002 óta működő Celebrate projekt keretében 11 európai ország részvételével 9 magyarországi iskola egyikeként bekapcsolódtunk az e-learning kutató-fejlesztő munkába. Tanáraink internetes tananyagokat tesztelnek és dolgoznak ki.

Részesei vagyunk a Sulinet Digitális Tudásbázis projektnek, melynek célja az informatikai eszközök és digitális tananyagok beépítése az iskolai tanulás folyamatába.

A SCALE projekt az EU által finanszírozott, 6 országot érintő program. Célja olyan internet alapú módszer kifejlesztése, mely segíti a középiskolások vitakészségének fejlesztését, és bevezeti őket a vitamódszerrel történő tanulás világába.

A ZORKA 2004 projekt segítségével az Innovatív Iskolahálózat többi résztvevőjével közösen a természettudományos oktatás keretében felhasználható digitális tananyagokat fejlesztünk.

A 2005/2006-os tanévben a Sulinet Programiroda szervezésében az innovatív iskolák részvételével lezajlott az ESZTER projekt, melynek keretében diákjaink az EU országainak etnikai, nyelvi, vallási és kulturális sokszínűségét vizsgálták.

A HEFOP 3.1.3 pályázat elnyerésével részesei lehetünk a „Felkészítés a kompetencia-alapú oktatásra” című fejlesztési programnak. A projektben immár a 9-11. évfolyamok valamennyi tanulója részt vesz.

Az Európai Bizottság által támogatott Socrates/Comenius iskolafejlesztési programban való részvételünk lehetővé teszi, hogy diákjainkban megerősödjön a szolidaritás és az empátia készsége; valamint hozzájárul az európai kulturális és társadalmi hagyományok sokszínűségének felismeréséhez és tiszteletben tartásához. Az „Egy európai szolidáris iskoláért, megtanulni együtt élni a sokszínűségben” című 3 éves projektben gimnáziumunk 6 ország 8 iskolájának programját koordinálja.

A Leövey vonzereje

A 9-10. évfolyamon a diákok az érdeklődésük szerint választott tagozat tárgyait emelt óraszámban tanulják. A 11. osztály kezdetén még átgondolhatják korábbi döntésüket, és egy új fakultáció választásával akár egy másik életpályát jelölhetnek ki maguknak.

A korszerű pedagógiai módszerek mellett a diákokat vonzza intézményünk demokratikus légköre. A jó hangulathoz hozzájárulnak a tanórán kívüli tevékenységek is. Diákjaink körében a kulturális rendezvények látogatásán kívül nagy az érdeklődés a színjátszás, a sportkörök és a természetjárás iránt is.

Az iskolai Diákönkormányzat öntevékenyen, sajátos szervezeti keretben működik. Rendezvényeiket a diákok maguk szervezik és irányítják.

A kiváló iskolai légkörhöz a korszerű internetes kapcsolattartási formák is hozzájárulnak. Szülő és iskola, diák és tanár között így jön létre (a Moodle keretrendszer segítségével) egy új típusú „személyes” kapcsolat, mely hatékonyabbá teszi tanáraink nevelőmunkáját.

Iskolánk 1999 óta a QPSA modell alapján mért minőségbiztosítási tanúsítvánnyal rendelkező intézmény. Az állandó fejlesztés érdekében folyamatosan feldolgozzuk a visszajelzéseket (mérések, versenyeredmények, beiskolázási adatok, érettségi eredmények), rendszeresen értékeljük a partneri elégedettség mutatóit (szülők, diákok). Minőségi munkánk elismeréseként a vezető pedagógiai szakirodalomban egyre gyakrabban jelenik meg a Leövey Klára Gimnázium neve.


Leövey Klára Gimnázium
1096 Budapest, Vendel u. 1. 
OM azonosító: 035235
Feladatellátási hely kód: 001 
☎ +36-1-215-9590
✉ lkg@leovey.hu

GTranslate

Hungarian English Finnish French German Portuguese Russian Spanish