Weboldalunk a jobb használhatóság érdekében sütiket alkalmaz.  Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik alkalmazásába.

Friss hírek

A pesti történelem tudósai

A fővárosi levéltár által Budapest 150. éves évfordulója alkalmából meghirdetett helytörténeti verseny május 30-ai döntéjében a György Dénes, Ráth András, Varga Nándor összetételű 10. A osztályos csapat 189 induló mezőnyében, rangos iskolákkal versenyezve a negyedik helyen végzett. Tanáruk: Nagy Tamás. A fotófelvétel a szóbeli döntő résztvevőit mutatja, Nándiék jobbról a negyedik–hatodik helyen állnak.

IMG 7128

Mészáros Virág, a Fradi bajnoka!

A 11. E osztály tanulója, Mészáros Virág az idei szezonban a Ferencváros felnőtt női kézilabdacsapatának tagjaként megnyerte az NB1-es bajnokságot és a Magyar Kupát is. Emellett öt Bajnokok Ligája-mérkőzésen is pályára léphetett a csapat tagjaként.

kupagyozelem

Tornacsarnokon túli sportsikerek

Május utolsó hétvégéjén rendezték meg a V4 – Olympic Hopes Meeting 2024 elnevezésű serdülő válogatott úszóversenyt, mely immár hosszú évtizedekre nyúlik vissza! Csehország, Lengyelország, Szlovákia  és Magyarország, azaz a visegrődi négyek legjobb serdülői vettek részt az eseményen! Az idei évben Magyarország következett a rendezők sorában, így Budapesten, a Tüske uszodában rendezték meg a versenyt! Nemes Ármin Boldizsár, a Leövey kiválósága a magyar válogatott színeiben a versenyen két aranyérmet szerzett, 200 méteres vegyes-, illetve 400 méteres vegyesúszásban.

Bővebben: Tornacsarnokon túli sportsikerek

Kórusunk fellépése

A Leövey kórusának idei utolsó fellépése nem mindennapi keretek között zajlott a Régi Zeneakadémia Kamaratermében. A diákok Arató Ákos vezényletével mutatták meg tudásukat a május 22-ei doktorandusz koncerten, ahol Kodály: Öt Tantum ergo » 1., 3., 5., Hassler: Mi sento ohimè morire, Lassus: Madonna mia, pietà, Liszt: Salve Regina és Bárdos: Cantemus! című darabját adták elő. Zongorán kísért Füredyné Gróf Gizella.

Bővebben: Kórusunk fellépése

Fakultációs kínálat

A tizedik évfolyamosok fakultációs választásának megkönnyítése érdekében közzétesszük a választható fakultációk leírását. Kérjük diákjainkat, alaposan olvassák át az itt található tájékoztatót. Egy fakultáció választása mindenkinek kötelező, de legfeljebb két tárgy felvétele lehetséges. 

A jelentkezési felület várhatóan hétfő délben nyílik meg, a jelentkezés menetéről az osztályfőnökök adnak tájékoztatást.

Támogatás

Kedves Látogatóink!

Az adó 1 százalék felajánlásának időszakában kérjük, ha egyetértenek céljainkkal, támogassák a Leövey Gimnáziumért Alapítványt

Ahhoz, hogy gimnáziumunk - diákjaink érdekében - a jövőben is folytatni tudja eredményes szakmai munkáját, minden támogatásra szükségünk van. Ezért kérjük, hogy adójuk 1 százalékának felajánlásával támogassák a Leövey Gimnáziumért Alapítványt, melynek adószáma: 18037724-1-43.

Ha egyéb módon is támogatnák iskolánk alapítványát, a számlaszám: 11709002-20073792, vagy keressenek minket az adományozás lehetőségeivel.

  Támogatásukat kérjük és köszönjük!

Az öreg hölgy látogatása

A Leövey Színköre 2024-ben Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című darabját viszi színre. A premierre hatalmas erőkkel készülnek.

Az előadás megtekinthető az iskolában április 18-án, 19-én és 22-én, valamint a Ferencvárosi Művelődési Központ színháztermében április 23-án, kedden 18 órai kezdettel. Erre az előadásra minden diákot és kollégát, szülőt, volt diákot és valamennyi érdeklődőt szeretettel várunk!

Fizikaversenyen jártunk

A Leövey fizikafaktosainak csapata –, azaz Gyebnár Ádám, Tóthpál-Demeter Márk, Tóthpál-Demeter Patrik (11.B) és Ivánczi Balázs Botond (12.B) – második helyezést értek el a Vermes Miklós Fizikaversenyen, melyet a Jedlik Ányos Gimnázium szervezett a belső- és dél-pesti gimnáziumoknak. A versenyen emelt szintű fizikaméréseket kellett elvégezni, dokumentálni, illetve a versenybizottság álltal feltett elméleti kérdéseket megválaszolni.  Csupán kettő ponttal maradtunk le az első helyről, 100-ból 87 pontot értünk el, így az országos gimnáziumi rangsorban előttünk szereplő gimnáziumokat (pl. Veres Pálné) is megelőzte a csapatunk. A sikerben természetesen nagy szerepe van a fiúk eddigi és mostani fizikatanárainak is :)
 
IMG 6952

Indul a fizika labor oldal

Örömmel értesítjük olvasóinkat, hogy újraindult a Leövey labor oldala, ahol ezentúl a fizika tantárgyhoz kapcsolódó hírek jelennek majd meg.

Az oldal Varga Szabolcs tanár úr főszerkesztése mellett Mayer Dániel (11.A) és Szép Tamás (11.A) munkája. A grafikát Matuska Luca (11.C) készítette.

Jó nézelődést kívánunk!

Díjazott diákpoéták

A 2023. évi országos vers- és prózaíró, fotó- és diaporáma versenyen Kiss Boglárka Laura 11. D osztályos tanuló prózaíró kategóriában 2. helyezést ért el. Felkészítő tanár: Földváriné Farkas Ildikó. Antalovics Renáta 11. A osztályos tanuló versíró kategóriában 1. helyen végzett. Felkészítő tanár: Szabó Kata.

KözLeö hírek

Diákújságunk immár sokféle formában elérhető a nagyközönség, valamint a diáktársak számára az online térben.

A KözLeö honlapon, a KözLeö facebook oldalon, valamint új podcast adásokon keresztül is informálják az érdeklődőket.

Az első KözLeö Podcast vendége Kenéz Ágoston, színész, aki 2015-ben végzett iskolánkban. A beszélgetés Spotify-on és YouTube-on is meghallgatható.

Reméljük, hogy a sorozat folytatódik, nagy izgalommal várjuk!

Tájékoztató a központi írásbeli felvételi vizsga menetéről

A központi írásbeli felvételi vizsgára 2024. január 20-án, szombaton kerül sor. Kérjük, hogy a tanulók 9:30 és 9:45 között érkezzenek meg az iskola épületébe. A regisztrációt követően a vizsgázókat iskolánk tanárai és diákjai kísérik a terembe, ahol a dolgozatot írják. A szülők az iskola épületébe nem jöhetnek be. A vizsga 10 órakor kezdődik, a két írásbeli között 15 perc szünetet tartunk.

A jelentkező hozza magával a személyi vagy diákigazolványát, valamint tollat, ceruzát, vonalzót, körzőt és szögmérőt. Külön határozat nélkül egyéb segédeszköz a vizsgán nem használható. Érdemes innivalóval és esetleg egy kis csokival is készülni.

Kérjük, hogy lázas, beteg gyermek ne jöjjön a felvételire, számukra a pótló írásbeli időpontja 2024. 01. 30. kedd, 14 óra. Csak orvosi igazolást van módunkban elfogadni, ebben az esetben mindenképp írjanak az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

Az értékelő lap 2024. január 25-én (csütörtökön) 8:00–16:00 között vehető át az iskolában, ekkor van mód az írásbeli dolgozatok megtekintésére és lefényképezésére is. A dolgozatokról másolatot nem tudunk készíteni. A javítással kapcsolatos esetleges szülői észrevételeket 2024. január 26-án (pénteken) 16:00 óráig lehet a titkárságon személyesen írásban, az iskola igazgatójának címezve benyújtani, vagy amennyiben az elektronikus űrlapkitöltést választotta, a programfelületen keresztül elektronikusan továbbíthatja közvetlenül a vizsgaszervező intézményhez.

Diákolimpiai bajnok a vívócsapatunk!

A téli szünet előtti utolsó hétvégén rendezték a vívó diákolimpia országos döntőjét Budapesten, melyen az idén hat tanulónk is indult. Közülük a  négyfős tőrcsapatunk diákolimpiai bajnok lett! A csapat tagjai: Bodor Áron (9. B, Ludovika Vívó Egyesület, edző: Mazza Lorenzo), Tóth Márton (10. D, FTC, edző: Jeszenszky Szilvia), Somodi-Nagy Gergő (9. A, Ludovika Vívó Egyesület, edző: Mazza Lorenzo) és Inotai Botond  (9. D, Budapesti Honvéd, edző: Budai István). A döntőben csapatunkNémeth László Gimnázium tőrözői felett diadalmaskodott 45:43 arányban. Gratulálunk a csapat tagjainak és az edzőknek a kiemelkedő teljesítményhez!

FB IMG 1702893149130

6. oldal / 18

Leövey Klára Gimnázium
1096 Budapest, Vendel u. 1. 
OM azonosító: 035235
Feladatellátási hely kód: 001 
☎ +36-1-215-9590
✉ lkg@leovey.hu

Alapítványunk

Leövey Gimnáziumért Alapítvány
Adószám: 18037724-1-43
Számlaszám: 11709002-20073792

Pályázataink

 

 

Partnereink

 

elte

 pte logo

müpa logo

BFZ logo 

EuroExam cikk 120

 

ecdl 

bbm-logo

concept2-logo

Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégium

Felnőttoktatási Tagozat

A Felnőttoktatási Tagozat (ifjúsági, esti és digitális képzések) elérhetőségei:

Web: fot.leovey.hu

Telefon: +36-1-216-0304

Email: uh.yevoel@tnullof