Weboldalunk a jobb használhatóság érdekében sütiket alkalmaz.  Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik alkalmazásába.

Alapítványunk támogatása

Iskolánk megbecsülését a Leövey Gimnáziumért Alapítvány részére a személyi jövedelemadó egy százalékából felajánlott támogatás jelentős növekedése is hűen tükrözi. Az elmúlt naptári év jövedelme után készült bevallásokból összesen 1 556 430 Ft összeg érkezett alapítványunk folyószámlájára. E bevételből is támogatni tudjuk diákjaink és tanulócsoportjaink tanulmányi és sportversenyeztetését, utazásait, a szín- és dalkör fellépéseit és programjait, a tanulók tanulmányi és szociális ösztöndíjpályázatát és a pedagógusok mindennapos munkája során megvalósuló innovációkat, szakmai előrelépésük lehetőségeit.

A támogatás mögött vélhetően volt diákjaink, valamint az ő és jelenlegi tanítványaink szülei állhatnak, akik jól ismerik a 145 éves falaink között végzett oktató-nevelőmunka szakmai minőségét és szenzitív mélységét. Családok generációi nőnek fel úgy, hogy természetesen a Leöveybe küldik középiskolába utódaikat. A támogatást nagyon köszönjük, és a jövőben is igyekszünk megfelelni ennek a megtiszteltetésnek.

Leövey Klára Gimnázium
1096 Budapest, Vendel u. 1. 
OM azonosító: 035235
Feladatellátási hely kód: 001 
☎ +36-1-215-9590
✉ lkg@leovey.hu

Alapítványunk

Leövey Gimnáziumért Alapítvány
Adószám: 18037724-1-43
Számlaszám: 11709002-20073792

Pályázataink

 

 

Partnereink

 

elte

 pte logo

müpa logo

BFZ logo 

EuroExam cikk 120

 

ecdl 

bbm-logo

concept2-logo

Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégium

GTranslate

Hungarian English Finnish French German Portuguese Russian Spanish

Felnőttoktatási Tagozat

A Felnőttoktatási Tagozat (ifjúsági, esti és további képzési lehetőségek) elérhetőségei:

Web: fot.leovey.hu

Telefon: +36-1-216-0304

Email: uh.yevoel@tnullof

Covid-19 esetekkel összefüggő aktuális intézményi állapot

Igazolt koronavírusos diákok száma: 6

Igazolt koronavírusos pedagógusok száma: 2

Tantermen kívüli digitális oktatásban tanuló osztályok száma: 0

Rendkívüli szünet miatt otthon tartózkodó osztályok száma: 0

A listát az aktuális állapotnak megfelelően folyamatosan frissítjük!

Az utolsó frissítés dátuma: 2020.10.26.

In memoriam BZ

BZ

Bánhegyesi Zoltán
1955-2020
gimnáziumunknak 42 éven át tanára, 25 éven át igazgatója,
majd címzetes igazgatója
Emlékét, elveit, emberségét, valamint az iskola iránti mély elköteleződését megőrizzük és továbbadjuk.

Diákjaink búcsúfilmje

 

Rövidesen

Nincsenek események
 2020 október 27.  kedd ,10:06:10

Archív

Az alábbi oldalak már nem frissülnek, csak archívumként működnek!