Weboldalunk a jobb használhatóság érdekében sütiket alkalmaz.  Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik alkalmazásába.

Jelentkezés az érettségi vizsgára, 2012

A határidő (február 15.) közeledtével érdemes áttekinteni, hogyan kell/lehet az érettségi vizsgára jelentkezni. Alapvetően három esetet kell megkülönböztetnünk:

  1. végzős diákjaink az ún. rendes érettségi vizsgára jelentkeznek,
  2. alsóbb éves tanulóink ún. előrehozott érettségi vizsgára jelentkezhetnek,
  3. korábban végzett diákjaink ún. kiegészítő, ismétlő, vagy javító érettségi vizsgákra jelentkezhetnek.

A rendes érettségi vizsga

Rendes érettségi vizsgát a tanuló a középiskola befejezése után, de még tanulói jogviszonyának fennállása alatt (vagy annak megszűnését követően első alkalommal) tesz; magyarán a végzősök...

Az érettségizőnek öt tantárgyból kell vizsgáznia, melyből négy kötelező (magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv), egyet pedig maga választ. (Ez utóbbit nevezzük a kötelezően választott vizsgatárgynak.)

Emellé a vizsgázó még további szabadon választott vizsgatárgyakat jelölhet meg. A választható tantárgyak kapcsán nincsenek korlátok, csupán annyi a követelmény, hogy az adott tárgyból lehessen érettségi vizsgát tenni, és a választással igazodni kell a vizsgaidőszak rendjéhez, illetve ezen belül a kitűzött vizsganapokhoz.

A választható tantárgy(ak) kiválasztásánál nagyon fontos szempont a jelentkező továbbtanulási szándéka. A „megcélzott” felsőoktatási intézmény „felvételi” tárgyaiból muszáj érettségi vizsgát tenni, különben felsőoktatási jelentkezése (aminek a határideje szintén február 15.) érvénytelen! Kérjük, gondosan tanulmányozzák a „Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2011-es felsőoktatási felvételi eljárás során” című dokumentumot!

Érettségi vizsgára egy tárgyból csak akkor lehet jelentkezni, ha a tanuló az adott tantárgyból teljesítette az iskola helyi tantervében előírt követelményeket, azaz kapott valamilyen év végi osztályzatot és ez benne van a bizonyítványában.

Az egyes érettségi tantárgyakból középszinten, vagy emelt szinten lehet érettségi vizsgát tenni. Az érettségiző - függetlenül attól, hogy a középiskolában milyen szintű vizsgára készült fel - szabadon választhatja meg a vizsga szintjét.

Előrehozott érettségi vizsga

Előrehozott érettségi vizsga az egyes vizsgatárgyra előírt iskolai tanulmányi követelmények teljesítése után, a tanulói jogviszony fennállása alatt, a középiskolai tanulmányok teljes befejezése előtt, egyes vizsgatárgyból, első alkalommal tett érettségi vizsga - azaz erre a vizsgára nem végzős diákjaink jelentkezhetnek.

Az előrehozott érettségi vizsga megkezdésének tehát az a feltétele, hogy a tanulónak teljesítenie kell a saját középiskolájának helyi tantervében az adott vizsgatárgyra – a teljes tanulmányi időre vonatkozóan – megfogalmazott követelményeit, és meg kell szereznie az abban előírt osztályzatokat. E nélkül a tanuló nem bocsátható érettségi vizsgára. Az osztályzatok megszerzése leggyakrabban osztályozó vizsgával történik. Ha valaki május-júniusban olyan tárgyból kíván előrehozott vizsgát tenni, amelyet abban a tanévben fejez be, még az írásbeli érettségi vizsgaidőszak kezdete előtt (idén: 2010.05.03.) teljesítenie kell az osztályozó vizsgát az adott vizsgatárgyból. Ebben az esetben a jelentkezőnek ki kell töltenie a „JELENTKEZÉSI LAP OSZTÁLYOZÓVIZSGÁRA” című lapot is, a "SZÁNDÉKNYILATKOZAT előrehozott érettségi vizsgára történő jelentkezésről" című lap mellett (határidő: 2012. január 27.)!

Az előrehozott érettségi vizsga ugyanolyan érettségi vizsgának minősül, mint a rendes érettségi vizsga:

  • a jelentkezéstől ebben az esetben sem lehet visszalépni;
  • a jelentkezés szintje a jelentkezési határidőt követően nem módosítható;
  • egy tárgyból adott szinten egy alkalommal tehető előrehozott érettségi vizsga;
  • a sikeres (elégtelentől különböző eredményű) előrehozott érettségi vizsga megismétlésére jobb érdemjegy megszerzése érdekében nincs lehetőség;
  • ha az előrehozott vizsga során a vizsgázó középszinten vizsgázott, tanulói jogviszonya alatt egy alkalommal szintemelő érettségi vizsgát tehet az adott vizsgatárgyból.

Az előrehozott érettségi vizsga után a tanuló nem kap érettségi bizonyítványt. Az előrehozott érettségi vizsga szintjét, érdemjegyét és százalékos eredményét az iskola rávezeti a tanuló törzslapjára, a tanuló a vizsgáról törzslapkivonatot kap. Érettségi bizonyítványt a rendes érettségi vizsga után kap a tanuló, az előrehozott érettségi vizsga eredménye ekkor kerül be a bizonyítványba.

A jelentkezés menete, módja

A tanulói jogviszony fennállása alatt a jelentkezést a vizsgabizottságot működtető iskolába (azaz az érettségiztető középiskolába) lehet benyújtani. A tanulói jogviszony megszűnését követően középszintű érettségi vizsgára a vizsgabizottságot működtető középiskolában, emelt szintű érettségi vizsgára pedig csak az Oktatási Hivatalnál lehet jelentkezni.

A jelentkezés végső határideje február 15., utána jelentkezést sem elfogadni, sem módosítani nem lehet.

A lépések:

  • A diákok személyes adatainak rögzítése az érettségi szoftverben.

Ezt a „rendes” érettségizők (azaz a végzősök) esetében az érettségi szoftver megnyitása után (január 20.) iskolánk automatikusan megteszi. Az előrehozott érettségi vizsga letételének szándékát legkésőbb 2012. január 27-ig kell jelezni a letölthető Szándéknyilatkozat kitöltésével és a titkárságon történő leadásával. (Ez a nyilatkozat azt a célt szolgálja, hogy a jelentkezést az érettségi vizsga adminisztrációs rendszerében – az ún. érettségi szoftverben – elő tudjuk készíteni. Amennyiben a tanuló a megadott határidőig nem nyilatkozik szándékáról, nem tudjuk garantálni, hogy érettségi jelentkezése eljut az Oktatási Hivatalhoz!)

  • A személyi adatokkal „megszemélyesített” jelentkezési lapok kinyomtatása és átadása a diákoknak.

Ez várhatóan február legelején megtörténik.

  • A diákok otthon szüleikkel kitöltik és aláírják a jelentkezési lapot (közben ellenőrzik az abban szereplő személyi adatok pontosságát is!), majd átadják osztályfőnöküknek legkésőbb 2012. február 3-ig.

Ezen a formanyomtatványon ( minta itt) - a személyes adatokon kívül - fel kell tüntetni

- a kötelező vizsgatantárgyakat,
- a kötelezően és a szabadon választható vizsgatantárgyakat,

- a vizsga szintjét és fajtáját,

- azt, hogy a sajátos nevelési igényű, valamint a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanuló akar-e valamilyen mentességgel, kedvezménnyel élni. (Például: másik tantárgy választása, hosszabb felkészülési idő igénylése, az írásbeli vizsgán segédeszköz használata – például számítógép –, illetőleg felcseréli-e a szóbeli vizsgát írásbelire vagy a szóbelit írásbelire.) Ebben az esetben a jelentkezési laphoz csatolni kell a kért kedvezményt pontosan leíró kérelmet, illetve az azt megalapozó szakértői véleményt.
Az informatika vizsgára jelentkező tanulóknak a jelentkezéskor nyilatkozatot kell kitölteniük a vizsgán történő szoftverhasználatra vonatkozóan.
A testnevelés vizsgára jelentkezőknek a jelentkezéskor szintén nyilatkozatot kell kitölteniük.

Fontos, hogy a korábbi érettségi vizsgaidőszakokban már megszerzett, sikeres vizsgákból („előrehozott”) is „jelentkezni” kell, beszámítás kéréssel.

  • A jelentkezések rögzítése az érettségi szoftverben.
A kitöltött, aláírt, leadott jelentkezési lapok alapján a jegyzők folyamatosan rögzítik az érettségi szoftverben a jelentkezéseket.
  • Ellenőrzés, hibajavítás, nyomtatás, aláírás.

A lényeg: február 15-re minden érettségizni szándékozónak végleges (azaz kézi javítást nem tartalmazó), általa (és szükség esetén szülője) által aláírt jelentkezési lappal kell rendelkeznie. Ennek másolatát február 15-e után az iskola által hitelesítve mindenki megkapja.

  • Az igazgató február 27-ig meghozza a mentességekkel, kedvezményekkel kapcsolatos, személyre szóló határozatokat.

Kiegészítő, ismétlő, javító, pótló érettségi vizsga

Kiegészítő érettségi vizsgát akkor tehet valaki, ha sikeresen befejezte az érettségijét (=van érettségi bizonyítványa), és ezt követően a bizonyítványban nem szereplő tantárgyból szeretne érettségizni.

Ismétlő érettségi vizsga az érettségi bizonyítvány kiadása után iskolai felvételi kérelem elbírálásához vagy más okból egyes vizsgatárgyból a korábban sikeresen letett érettségi vizsga azonos szinten, illetve az emelt szintű vizsga középszinten történő megismétlése.

(Figyelem! A fenti két vizsgafajta érintheti a 13., 14. Q/W osztályokban tanuló szakképzős diákjainkat is. Ők csak nálunk jelentkezhetnek ezen érettségi vizsgákra!)

Javító érettségi vizsga a vizsgázónak felróható okból meg sem kezdett, vagy megkezdett, de be nem fejezett, illetve a megkezdett, de tanulmányi követelmények nem teljesítése miatt sikertelen érettségi vizsga megismétlése.

Pótló érettségi vizsga a vizsgázónak fel nem róható okból meg sem kezdett, vagy megkezdett, de be nem fejezett érettségi vizsga folytatása.

Gimnáziumunk természetesen lehetőséget biztosít korábban nálunk végzett diákjainknak arra, hogy - amennyiben továbbtanulásukhoz szükséges - nálunk tehessenek középszintű (ún. kiegészítő vagy ismétlő, esetleg javító) érettségi vizsgát. (Informatika érettségi vizsgára sajnos nem tudunk jelentkezéseket elfogadni!) A tudnivalók:

A vizsga - a vonatkozó jogszabályok szerint - díjköteles. A LKG 2012-ben érvényes vizsgadíjai - a fenntartó Ferencvárosi Önkormányzat rendelete szerint - megegyeznek az Oktatási Hivatal vizsgadíjaival - amelyek az OH közleménye szerint az alábbiak:

  • a több vizsgarészből álló vizsgákra (az idegen nyelv, informatika, testnevelés vizsgák kivételével)  17.000 Ft/vizsga,
  • az egy vizsgarészből álló vizsgákra 12.000 Ft/vizsga,
  • az idegen nyelv, informatika, testnevelés  vizsgákra 22.000 Ft/vizsga,

amelyet a jelentkezési lap benyújtásakor kell befizetni az iskola pénztárába. (Informatika érettségi vizsgára sajnos nem tudunk jelentkezéseket elfogadni!)
A jelentkezőket arra kérjük, hogy a jelentkezés adminisztrációjának módja miatt (internetes adatfelvitel) legkésőbb február 3-ig személyesen keressenek föl bennünket az iskolában. Feltétlen hozzák magukkal személyi igazolványukat vagy útlevelüket, érettségi bizonyítványukat, illetve nyelvvizsga-bizonyítványukat.

Esetleges kérdéseikkel, problémáikkal keressék

  • a nappali tagozaton végzettek: Sebőkné Orosz Katalin igazgatóhelyettest (215-9590)
  • a felnőttoktatási tagozaton végzettek: Nagy Gergő tagozatvezetőt (216-0304)

Akik emelt szintű vizsgára kívánnak jelentkezni, kérjük közvetlenül a vizsga lebonyolításáért felelős Oktatási Hivatalt (OH) keressék. A Budapest Főváros Kormányhivatala OH címe: Budapest V. kerület, Szalay utca 10-14. félemelet 48. (telefon: 374-2100)
Az OH-nál lehetőség van online jelentkezésre is az alábbi internet-címen:
http://jelentkezesilap.ketszintu.hu/
(Itt egy részletes tájékoztató is olvasható a tudnivalókról.)
Az OH-nál természetesen középszintű érettségi vizsgára is lehet jelentkezni.

Az idei érettségi vizsgákról további információk találhatók portálunk érettségi oldalain.

Leövey Klára Gimnázium
1096 Budapest, Vendel u. 1. 
OM azonosító: 035235
Feladatellátási hely kód: 001 
☎ +36-1-215-9590
✉ lkg@leovey.hu

GTranslate

Hungarian English Finnish French German Portuguese Russian Spanish