Weboldalunk a jobb használhatóság érdekében sütiket alkalmaz.  Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik alkalmazásába.

LKG e-Napló (LeN)

Frissités!  2018. szeptemberétől - a fenntartó KLIK döntése szerint - az állami fenntartású oktatási intézményeknek át kell térniük a központi  eKréta nevű elektronikus naplóra.  Bővebben...

A régi (MaYoR) e-naplóról...

A 2008/2009-es tanévben kísérleti jelleggel - két osztályban - bevezettük az elektronikus napló használatát. A kísérlet egyértelműen sikeres volt, így az e-naplót a 2009/2010-es tanév óta már az egész iskolában alkalmazzuk.

Jogszabályi háttér

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény szerint:

„57. § (6) Az iskolai nyomtatványok – az év végi bizonyítvány és az állami vizsga teljesítéséről kiállított bizonyítvány kivételével – az oktatásért felelős miniszter, szakképesítést tanúsító bizonyítvány esetén a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter által jóváhagyott rendszer alkalmazásával, a személyiségi, adatvédelmi és biztonságvédelmi követelmények megtartásával elektronikus úton is elkészíthetők és tárolhatók. A bizonyítvány kiállításának alapjául szolgáló nyomtatványt ebben az esetben is elő kell állítani nyomtatott formában, és meg kell őrizni.”

Mit tud az e-napló?

Az e-napló képes kiváltani a hagyományos (papír alapú) naplót, könnyen használható és kellőképpen rugalmas ahhoz, hogy kielégítse egy középiskola igényeit. Főbb funkciói:

  • tanárok és diákok adatainak kezelése
  • órarend kezelése
  • osztályokon és évfolyamokon átívelő „tankörök” (nyelvi sáv, fakultáció) kezelése
  • haladási napló
  • helyettesítések, óracserék, elmaradások, speciális tanítási napok kezelése
  • hiányzások, igazolások kezelése
  • osztályzatok kezelése
  • szaktanári bejegyzések (dicséretek, figyelmeztetők) kezelése
  • nyomtatás

Miért? (= kinek az érdeke?)

Az e-napló bevezetéséből az iskolai élet valamennyi szereplője profitál(hat).

Tanárok:

  • bárhonnan (minden „internetes” számítógépről) elérhető, használható;
  • egy helyen található meg az összes jegy, hiányzás, óra;
  • a statisztikák egy gombnyomásra elkészülnek.

Diákok:

  • folyamatosan látják a beírt jegyeket, hiányzásokat;
  • fakultációs, nyelvi jelentkezéseiket elektronikusan intézhetik.

Szülők:

  • naprakész információk gyermekeik hiányzásairól, jegyeiről;
  • fogadóórára jelentkezés elektronikusan.

Vezetés:

  • naprakész információk az órákról, diákokról, „tankörökről”;
  • a statisztikák egy gombnyomásra elkészülnek;
  • a határidők betartása ellenőrizhető;
  • „teljesítve van” az intézmény tájékoztatási kötelezettsége.

Ki mit tud?

Tanárok

A tanárok szigorú azonosítási rendszeren keresztül („private” mód) férnek hozzá a nekik nyújtott szolgáltatásokhoz. Beírják óráikat; az azokról hiányzó, késő diákokat; jegyeket adnak, azokat lezárják; bejegyzéseket (dicséret, figyelmeztető, intő) írhatnak be a diáknak; adminisztrálják a dolgozatokat. Az osztályfőnökök igazolják a mulasztásokat; magatartás és szorgalom jegyeket adnak; elkészítik a statisztikákat.

Diákok

A diákok szigorú azonosítási rendszeren keresztül („private” mód) férnek hozzá a nekik nyújtott szolgáltatásokhoz. Megtekinthetik órarendjüket, a megtartott órákat, saját jegyeiket, hiányzásaikat; jelentkezhetnek „tankörökbe” (nyelv, fakultáció); kérelmeket adhatnak be; üzeneteket küldhetnek tanáraiknak.

Szülők

A szülői hozzáférési szint („parent”) elsősorban az elektronikus napló adataiba (jegyek, hiányzás, bejegyzések) való betekintésre ad lehetőséget.

Hogyan használható?

Az e-napló elérhetősége: https://len.lkg-bp.sulinet.hu/
(Mint látható, az e-napló biztonságos (https) protokollt használ; ezért első bejelentkezéskor a böngésző egy kicsit "tiltakozik".)

Az e-Napló használatáról szülőknek
Az e-Napló használatáról tanároknak
Az e-Napló használatáról diákoknak

Leövey Klára Gimnázium
1096 Budapest, Vendel u. 1. 
OM azonosító: 035235
Feladatellátási hely kód: 001 
☎ +36-1-215-9590
✉ lkg@leovey.hu

GTranslate

Hungarian English Finnish French German Portuguese Russian Spanish