Weboldalunk a jobb használhatóság érdekében sütiket alkalmaz.  Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik alkalmazásába.

A Leövey kórusa a Mátyás-templomban

A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége, azaz a KÓTA tavalyi fődíját a Leövey kórusa nyerte el. Ebből az alkalomból kaptunk felkérést, melynek jegyében az október 23-ai nemzeti ünnepen a Mátyás-templomban rendezett esti hangversenyen léphettünk fel.XSQS7T 0712 72

Tudjuk mindannyian, hogy az oktatásban egyre nehezebb hétköznapokat élünk meg. Éppen ezért is volt lélekemelő a Leövey gimnázium kórusának ünnepi fellépése a budavári Mátyás-templomban. A nemzeti ünnephez méltó programon kórusunk két másik kórus mellett szerepelt. Az ötven fős együttes Füredyné Gróf Gizella karvezető irányításával hetek, hónapok kitartó munkáját varázsolta művészetté az oltártérben. Diákjaink szereplése nemcsak az elfogult közönség, hanem a szakmailag felkészült szervezők tetszését is kiváltotta. A fellépésről készített egyik felvétel itt tekinthető meg. A fényképet Mészáros József oktatástechnikus készítette.

Leövey Klára Gimnázium
1096 Budapest, Vendel u. 1. 
OM azonosító: 035235
Feladatellátási hely kód: 001 
☎ +36-1-215-9590
✉ lkg@leovey.hu

GTranslate

Hungarian English Finnish French German Portuguese Russian Spanish