Kedves Látogatóink!
Az adó 1 százalék felajánlásának időszakában kérjük, ha egyetértenek céljainkkal, támogassák a Leövey Gimnáziumért Alapítványt.
Ahhoz, hogy gimnáziumunk - diákjaink érdekében - a jövőben is folytatni tudja eredményes szakmai munkáját, minden támogatásra szükségünk van. Ezért kérjük, hogy adójuk 1 százalékának felajánlásával támogassák a Leövey Gimnáziumért Alapítványt, melynek adószáma: 18037724-1-43.
Ha egyéb módon is támogatnák iskolánk alapítványát, a számlaszám: 11709002-20073792, vagy keressenek minket az adományozás lehetőségeivel.
Támogatásukat kérjük és köszönjük!
A Leövey Színköre 2024-ben Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című darabját viszi színre. A premierre hatalmas erőkkel készülnek.
Az előadás megtekinthető az iskolában április 18-án, 19-én és 22-én, valamint a Ferencvárosi Művelődési Központ színháztermében április 23-án, kedden 18 órai kezdettel. Erre az előadásra minden diákot és kollégát, szülőt, volt diákot és valamennyi érdeklődőt szeretettel várunk!
Örömmel értesítjük olvasónikat, hogy az első áprilsi hétvégén Nemes Ármin 9. NY osztályos tanuló válogatott versenyzőként az első nemzetközi úszóversenyén aranyérmet szerzett 400 méteres vegyesúszásban. A 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként pedig ezüstérmet nyert. Ezen a versenyen Észak-Macedónia fővárosa, Szkopje látta vendégül a legjobb utánpótlás sportolókat a Multinations elnevezésű úszóversenyen, ahol tizenhat európai ország serdülő korosztályú versenyzője mérte össze erejét.
Megnyílt a Leövey Művészeti Galéria legújabb kiállítása, amely a 9.C rajz tagozatosok alkotásait mutatja be absztrakt kompozíciók témában.
Mindenkit várunk a második emeleti művészeti galériába nézelődni!
Örömmel osztjuk meg a jó híreket a Leövey iránt érdeklődőkkel, mely szerint a Fodor József Országos Biológiaverseny országos döntőjében Sonkoly Ákos Gábor 12. B osztályos tanuló a 19., Ladányi Áron 11. B osztályos tanuló 9. lett. Felkészítő tanáruk: Sebőkné Orosz Katalin. Ugyanők a biológia OKTV-t a második fordulóban fejezték be.
Musbeh Szonja Abir 11. B osztályos tanuló az Oláh György Országos Középiskolai Kémiaversenyen döntőjében a 11. helyen végzett Szaktanára: Dr. Benedek Csilla. Ugyanezen a versenyenSchmél Dóra 9. B osztályos tanuló a 11.helyen végzett, őt Farkas Mónika tanárnő készíttte fel. Szonja Abir a Mozaik tanulmányi versenyen biológiából is remekelt, szintén a 11. helyen végzett. (Szaktanára: Sebőkné Orosz Katalin.)
A Mikola Sándor Országos Középiskolai Tehetségkutató Fizikaversenyen a következő tanulók jutottak tovább a második fordulóba a 9. évfolyamon: Benczédy Kolos, Halmos-Tóth Samu, Kadét Bertalan és Lukács Levente (felkészítő tanár: Varga Szabolcs); a 10. évfolyamon: Baranyai Miklós, Dányi Áron, Szász István Áron és Varga Krisztián (felkészítő tanár: Kiss Ildikó).
Megismételte 9. évfolyamos eredményét Gyorgy Dénes, a 10. A osztály töritagozatos diákja: idén is sikerült neki az országos döntőbe jutnia a Savaria történelemversenyen (felkészítő tanár: Nagy Tamás). A többi kilencedikes (Pogány Levente, Szepesi Dániel, Bauer Nimród, Vass-Bozsó Janka Száva, Fodor Sámuel; felkészítő tanár: Bacsó Éva) és tizedikes tanulónk (Vlasits Gergely, Szőke Bende, Varga Nándor) is szépen helytálltak a rendkívül erős mezőnyben, kivétel nélkül mindannyian javítottak az iskolai fordulóban elért teljeesítményükön.
Urbanics Andrea Celesztina 12. B osztályos tanulónk továbbjutott a Kontra József Országos Kémiaverseny második fordulójába.
A kadet vívó Magyar Kupán ezüstérmet szerzett Bodor Áron Péter 9. B osztályos tanuló. Ugyanő a szófiai kadet Világ Kupán a magyar válogatott tagjaként aranyérmet szerzett, egyéniben is sikerült a dobogóra lépnie. Ezekkel az eredményekkel bebiztosította részvételét az Európa- és a világbajnokságon. Áron másik szép eredménye, hogy a junior (U20) országos bajnokságon szintén második helyezést ért el.
Örömmel értesítjük olvasóinkat, hogy újraindult a Leövey labor oldala, ahol ezentúl a fizika tantárgyhoz kapcsolódó hírek jelennek majd meg.
Az oldal Varga Szabolcs tanár úr főszerkesztése mellett Mayer Dániel (11.A) és Szép Tamás (11.A) munkája. A grafikát Matuska Luca (11.C) készítette.
Jó nézelődést kívánunk!
Nagy örömmel jelentjük, hogy a Leövey két tanulója, Ladányi Áron (11. B) és Sonkoly Ákos Gábor (12. B) biológia tantárgyból az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második fordulójába jutott. Felkészítő tanáruk: Sebőkné Orosz Katalin. Bízunk a két versenyző sikeres további szereplésében.
Az Oláh György Országos Középiskolai Kémiaversenyen továbbjutottak a 2. fordulóba Farkas Mónika tanárnő versenyzői: Hicz Réka és Schmél Dóra (9. B). Ott Dóri fantasztikus eredménnyel a verseny országos döntőjébe jutott!
A Savaria országos történelemversenyen bejutottak a 2. (budapesti) fordulóba: Bauer Nimród, Bíró Mihály, Fodor Sámuel, Pogány Levente Benjamin, Szepesi Dániel és Vass-Bozsó Janka Száva (9. A, tanáruk: Bacsó Éva); Gyorgy Dénes, Szőke Bende, Varga Nándor és Vlasits Gergely (10. A, tanáruk: Nagy Tamás).
A Sportok Házában február 1-jén a Budapesti Diáksport Szövetség több évtizedes hagyományt folytatva értékelte és jutalmazta a fővárosi diákok diákolimpiákon elért kiemelkedő eredményét. Az idei díjátadó ünnepségen a 2022/2023. tanév országos diákolimpiai döntőkön első helyezett általános és középiskolás tanulókat és csapatokat jutalmazták. A Leövey tanulója, Takács Zsombor (atlétika, VI. korcsoport, diszkoszvetés) is díjazásban részesült országos első helyezéséért.
A 2023. évi országos vers- és prózaíró, fotó- és diaporáma versenyen Kiss Boglárka Laura 11. D osztályos tanuló prózaíró kategóriában 2. helyezést ért el. Felkészítő tanár: Földváriné Farkas Ildikó. Antalovics Renáta 11. A osztályos tanuló versíró kategóriában 1. helyen végzett. Felkészítő tanár: Szabó Kata.
Megnyílt a Leövey Művészeti Galéria legújabb kiállítása a második emeleten. Mindenkit arra biztatunk, hogy tegyen egy sétát, és nézzem meg a 10. C rajz tagozatának kiállítását, melynek címe Rész és egész, és egy hosszú alkotói folyamat eredménye.
Diákújságunk immár sokféle formában elérhető a nagyközönség, valamint a diáktársak számára az online térben.
A KözLeö honlapon, a KözLeö facebook oldalon, valamint új podcast adásokon keresztül is informálják az érdeklődőket.
Az első KözLeö Podcast vendége Kenéz Ágoston, színész, aki 2015-ben végzett iskolánkban. A beszélgetés Spotify-on és YouTube-on is meghallgatható.
Reméljük, hogy a sorozat folytatódik, nagy izgalommal várjuk!