Weboldalunk a jobb használhatóság érdekében sütiket alkalmaz.  Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik alkalmazásába.

Megkezdődött a 150. tanév!

Bensőséges ünnepély keretében szeptember 30-án, hétfőn megkezdődött a 150. tanév intézményünkben. 1875. szeptember 29-én níílt meg a Ranolder Intézet három osztállyal, hetven lánytanulóval, köztük harminchat árvával, akik azonnal be is költöztek az új iskola konviktusába. A jeles eseményről a Kodály-teremben emlékeztünk meg: Pallag Mátyás 11. A osztályos tanuló kürtfanfárja nyitotta meg jelképesen az ünnepséget, majd Nagy Tamás igazgatóhelyettes köszöntője után Kovács Róza Rebeka (12. D) az iskolaalapítás szellemiségét idézte meg Chopin Cisz-moll keringőjével. Végül az első évnyitó korabeli forrásrészleteit –, melyeket Dr. Némethnné Nagy Viktória tanárnő, az ünnepély szervezője válogatott – Csíkvári Petra, Békés Adél, Gayerhossz Tímea és Almásy Jázmin olvasta fel (képünkön). Ezt követően a közösség megkoszorúzta Ranolder János püspök és a kórualapaító Csorda Róza Romána az átrium második emeletén elhelyezetett emléktábláját.

20240930 122401

Leövey Klára Gimnázium
1096 Budapest, Vendel u. 1. 
OM azonosító: 035235
Feladatellátási hely kód: 001 
☎ +36-1-215-9590
✉ lkg@leovey.hu

GTranslate

Hungarian English Finnish French German Portuguese Russian Spanish