Weboldalunk a jobb használhatóság érdekében sütiket alkalmaz.  Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik alkalmazásába.

Lezajlott a Tájoló program

December 19-én megtartottuk gimnáziumunk idei, teljes iskolát érintő Tájoló, pályaorientációs napját, nagy sikerrel.

A 9. évfolyamosok házon kívüli programokon vettek részt, a 10. évfolyamnak fakultációválasztást könnyítő előadást tartott Málnási Gábor a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat tanácsadója, a 11-12. évfolyamosok szakmabemutatón vehettek részt 3 tanórában, amelyet 45 lelkes előadó tartott, majd a végzősök még két előadást is meghallgathattak Málnási Gábortól, illetve Nagy Zoltán felsőoktatási szakértőtől.

Köszönjük a szülők, volt leöveysek és meghívott vendégeink segítő közreműködését! Jövőre folytatjuk!

Képek az eseményről  itt tekinthetők meg.

A Tájoló program keretében mutatták be az ELTE-n robotika szakkörünk diákjai alkotásaikat. (A robotok korszerűsítését a  „Korszerű robotokért!” (NTP-TFJ-17-0042 ) pályázat keretén belül valósítottuk meg.)  Hanisch Laura, Ujfalusi Kinga élménybeszámolói. Fotók: Ásvány- és Kőzettár, Biológiai Múzeum, Matematikai Múzeum

Leövey Klára Gimnázium
1096 Budapest, Vendel u. 1. 
OM azonosító: 035235
Feladatellátási hely kód: 001 
☎ +36-1-215-9590
✉ lkg@leovey.hu

GTranslate

Hungarian English Finnish French German Portuguese Russian Spanish