Weboldalunk a jobb használhatóság érdekében sütiket alkalmaz.  Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik alkalmazásába.

OKTV-továbbjutóink!

A gimnáziumokban november hónap legfontosabb programja az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) fordulója. Történelem tárgyból a tavalyi bravúrt sikerült megismételnie Tóth Bálint Gábornak. Bacsó Éva tanárnő 12. A osztályos tanítványa bejutott a második fordulóba, majd ennek első részében kiváló eredményt elérve versenyben mnaradt. Most a 2. forduló 2. része, a pályamunka elkészítése következik. Az eddigi eredményért gratulálunk neki és a tanárnőnek. A második fordulóba jutott biológia tárgyból Király Levente a 12. B-ből (tanára Gerséné Varga Ildikó) és francia nyelvből Kun Sára a 12. A-ből (tanára Pribilla Andrea), nekik is jár az elismerés. A továbbküldhető eredményt elérő többi tanuló listája alább olvasható.

Német nyelv II. kategóriájában Simon Fanni (11. E, tanára Marossyné Barva Mária) jeleskedett. Idén matematika tárgyból is van továbbküldhető eredmény a II. kategóriás Kurcz Valentin (12. A, tanára: Varga Szabolcs) jóvoltából. Biológiából a szokásoknak megfelelően több továbbküldhető dolgozat született: Dénes Márta, Adame Eszter és Sonkoly Ákos Gábor a 11. B-ből (tanáruk: Sebőkné Orosz Katalin), illetve Magyar nyelvből Zuberecz Rékának, (12. B, tanára. Soltész Viktória), angol nyelvből Gelegonya Balázsnak (11.D, tanára Ekert Jutka Márta) jár az elismerés a továbbküldhető eredményért. Köszönjük a tanulók és felklészítő tanáraik munkáját.

Leövey Klára Gimnázium
1096 Budapest, Vendel u. 1. 
OM azonosító: 035235
Feladatellátási hely kód: 001 
☎ +36-1-215-9590
✉ lkg@leovey.hu

Alapítványunk

Leövey Gimnáziumért Alapítvány
Adószám: 18037724-1-43
Számlaszám: 11709002-20073792

Pályázataink

 

 

Partnereink

 

elte

 pte logo

müpa logo

BFZ logo 

EuroExam cikk 120

 

ecdl 

bbm-logo

concept2-logo

Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégium

GTranslate

Hungarian English Finnish French German Portuguese Russian Spanish

Felnőttoktatási Tagozat

A Felnőttoktatási Tagozat (ifjúsági, esti és digitális képzések) elérhetőségei:

Web: fot.leovey.hu

Telefon: +36-1-216-0304

Email: uh.yevoel@tnullof

Rövidesen

Nincsenek események

Archív

Az alábbi oldalak már nem frissülnek, csak archívumként működnek!