Kirándulás az alapító Ranolder nyomában
Kedves Diákok! – Szeptember 27-re vagy – esőnapként – október 4-re, szombatra, közös iskolai jubileumi emléktúrát szervezünk. A százötvenedik évfordulónkról ekkor úgy emlékezünk meg, hogy gyerekek, szülők és esetleg néhány tanár együtt sétálna, piknikezne a gyönyörű Balaton-felvidéken. Aki tud, nyugodtan jöjjön kocsival, az úticél: a Badacsony tetején lévő kilátó és a Ranolder-kereszt. Akár össze is foghatnak szülők, gyerekek, és közösen utaznak a családok. Ha szülő nélkül jönnétek, tanári kísérettel vonattal utazunk. Fontos, hogy jelentkezz, írj Némethné Nagy Viktória tanárnő részére, hogy tudjuk a létszámot: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A jegyet mindenki egyénileg veszi meg, a tanárok és szülők a kíséretet biztosítják. Indulás a budai Déli Vasútról reggel 7 óra 5 perckor, vissza Badacsonyból 15 óra 53 perckor (érkezés a Délibe 18 óra 54 perckor). Kérjük, jelenj meg az indulás előtt 15 perccel!
Badacsonyba a vonat 10 óra 2 perckor érkezik, így kb. negyed tizenegykor indulnánk el a vasúti megállóhelytől. A kocsival érkező szülők a vasútnál is tudnak parkolni, de feljebb is vannak bőven parkolók. Ők onnantól csatlakoznának a túrázókhoz. A táv az állomástól a kilátóig és vissza össz. 11 kilométer 300 méter szintkülönbséggel.
A panoráma gyönyörű! Bízom benne, hogy egy igazi, közös csoportképet tudunk készíteni majd a kilátónál. Nagy szeretettel várunk minden leöveys diákot és szülőt!
Üdvözlettel: Sebőkné Orosz Katalin Igazgatónő