A történelmi munkaközösség évi tanulmányi kirándulását idén Dr. Igaz Levente tanár úr szervezte március 24–26. között Krakkóba és annak környékére, Kis-Lengyelországba, melyet mifelénk még sokan a Habsburg-kori néven Galíciaként ismernek.
A hosszú utazást követően a 44 tanuló és öt pedagógus először Krakkó történelmi belvárosával ismerkedett meg, amiből – természetesen – a Wawel sárkányának mondai története sem maradhatott ki. Igaz tanár úr éppen a legizgalmasabb résznél tartott, amikor a szobor hirtelen tüzet okádott…
Az esti városnézést követően a második napon nyugat felé, a sziléziai és szlovák–cseh határ közelében fekvő Auschwitzba utaztunk.
Az emberiség egyik leggonoszabb cselekményének helyszínén négy órát át próbáltuk felfogni a felfoghatatlant. Az egyik barakk folyosójának két oldalán mintegy ezer férfi (fiú) és ezer nő (leány) zsidó táborlakó regisztrációs fotója van kiállítva. Ők bár első „blikkre” talán jobban jártak, mint a rögtön megsemmisítettek, hisz napi 12-14 órás munkavégzéssel mentesültek az azonnali haláltól, de a 40-50 méter hosszú folyosón talán tíz olyan ember adatait találtuk meg, akik túlélték az aushwitzi fogság első esztendejét! Birkenauban elhelyeztük a Leövey koszorúját a magyar tábor egyik fabarakkjában.
A hazautazás napján először Bochniában, a sóbányánál álltunk meg. Ez a kiállítás talán kisebb, kevéssé felkapottabb, mint a wieliczkai, de sokkal histórikusabb, elsősorban a különböző korok bányászati eljárása jelenik meg, közérthető módon.
Végül a Kárpátok északi peremének számító Beszkidek hegységbe emelkedtünk, ahol Limanowa kisvárosban a régi Magyarország egyik legnagyobb katonai hőstette előtt róttuk le tiszteletünket. Muhr Otmár soproni ezredes és a 9. Nádasdy-huszárezred spártai példája napjaink számára is tanulságul szolgál: a lovukról leszálló huszárok 1914. november–decemberében itt állították meg önfeláldozó közelharcban az orosz gőzhengert. A jelentős siker több mint harminc évre visszavetette az Európa és hazánk ellen nyomuló puszító, erőszakos muszka inváziót.
