Weboldalunk a jobb használhatóság érdekében sütiket alkalmaz.  Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik alkalmazásába.

Friss hírek

Újraélesztési rekordot döntöttünk

Október 17-én, reggel az MVM Dome-ban több mint tízezer diák és tanár gyűlt össze, hogy megdöntse a magyar újraélesztési rekordot. A Leövey a négy természettudományos osztállyal vett részt ezen a nagyszerű kezdeményezésen. Egyszerre négyszázötven (!) ambu babán zajlott az újraélesztés gyakorlása. Nagyon jó érzés volt jó ügyért ekkora tömeggel együtt lenni. Valamennyi résztvevő megtanulta, mit kell tennie, hogy életben tartsa addig a nem lélegző beteget, amíg a mentők megérkeznek.
 
Leovey az ujraelesztesi rekordban
 

Az ELTE ezüstérme

Magas kitünetésben részesült október 11-én a Leövey Klára Gimnázium közössége: az Eötvös Loránd Tudományegyetem ezüs díjazásban részesítette a százötven éves ferencvárosi alma matert, mivel 150 felvételt nyert tanulóval a középiskolák mezőnyében az ország legtöbb egyetemistáját juttatta Magyarország legrégibb felsőoktatási intépzményébe. A szép érmet és oklvelet Sebőkné Orosz Katalin igazgatónő vette át Darázs Lénárd rektorhelyettestól.

IMG 7696

Megkezdődött a 150. tanév!

Bensőséges ünnepély keretében szeptember 30-án, hétfőn megkezdődött a 150. tanév intézményünkben. 1875. szeptember 29-én níílt meg a Ranolder Intézet három osztállyal, hetven lánytanulóval, köztük harminchat árvával, akik azonnal be is költöztek az új iskola konviktusába. A jeles eseményről a Kodály-teremben emlékeztünk meg: Pallag Mátyás 11. A osztályos tanuló kürtfanfárja nyitotta meg jelképesen az ünnepséget, majd Nagy Tamás igazgatóhelyettes köszöntője után Kovács Róza Rebeka (12. D) az iskolaalapítás szellemiségét idézte meg Chopin Cisz-moll keringőjével. Végül az első évnyitó korabeli forrásrészleteit –, melyeket Dr. Némethnné Nagy Viktória tanárnő, az ünnepély szervezője válogatott – Csíkvári Petra, Békés Adél, Gayerhossz Tímea és Almásy Jázmin olvasta fel (képünkön). Ezt követően a közösség megkoszorúzta Ranolder János püspök és a kórualapaító Csorda Róza Romána az átrium második emeletén elhelyezetett emléktábláját.

20240930 122401

Újabb sportsikereink

Kása-Gál Borisz (12. A osztály) csapatával, a BSCV-vel a BENU fiú ifjúsági nyári kupán első helyezett lett, aranyérmet szerzett.

20240901 195905

A szeptember utolsó hetében rendezett "kadet vívó magyar kupa" dupla fordulójában Bodor Péter Áron (10. B osztály) egy aranyérmet és egy ötödik helyezést ért el. Ezzel a magyar U17-es ranglista élén végzett. A sportnapilap beszámolója itt olvasható: https://www.nemzetisport.hu/utanpotlassport/2024/10/vivas-bodor-aron-jo-eredmenye-mar-nem-meglepetes

 IMG 20241002 200429
Nemes Ármin, a  9. E osztály úszóbajnoka válogatott versenyzőként Belgrádban a CECJM úszóversenyen, melyen tizenkét közép-európai ország legjobbjai mérettették meg magukat, aranyérmet szerzett 400 méteres vegyesúszásban, és bronzérmet vehetett át 200 méteres vegyesúszásban. A 4X200 méteres gyorsváltó tagjaként ezüstérmet nyert.
 
IMG 20241002 102606
 

Leöveys szendvicsek szeretettel

Ebben a tanévben október 2-án, szerdán indul a leöveys +1 szencvics gyűjtés.

2015 óta gyűjtjük minden évben – amikor lehetőség van rá – a szendvicseket a +1 szendvics – Diákok a rászorulókért akció keretében. Az összegyűjtött adományokat a Budapest Bike Maffia önkéntesei szállítják el a leginkább rászorulókhoz.

Kérjük, hogy a szendvicseket a bejáratnál lévő gyűjtődobozba tegyék 12 óráig. (A szendvicsekbe bármi kerülhet, csak hagyma ne!)

Lehet, hogy nekünk csak egy almával, vagy szendviccsel több a táskában, de a rászorulóknak akár egy teljes napi étkezés...

A rászorulók nevében is hálásan köszönjük a leöveys diákok, szülők és tanárok hetenkénti adományait és segítő támogatásukat!

Legyen a Leöveyben ismét minden szerda szendvicsnap!

Bővebben: Leöveys szendvicsek szeretettel

Aki megédesíti az anyanyelvet

Örömmel tudatjuk, hogy Fenyvesi Liliána, a 12. A osztály kitűnő tanulója az Édes anyanyelvünk verseny fővárosi fordulóján kiválóan szerepelt, és továbbjutott az országos döntőbe. Felkészítő tanára: Dr. Némethné Nagy Viktória.
 
 20240919 205759

Hőségriadós intézkedések

A hőségriadóra való tekintettel a hét további részében a nappali tagozaton rövidített tanórákat tartunk az alábbi csengetési rend alapján:

  • 0. óra: 7:15-7:50
  • 1. óra: 8:00-8:35
  • 2. óra: 8:45-9:20
  • 3. óra: 9:30-10:05
  • 4. óra: 10:15-10:50
  • 5. óra: 11:00-11:35
  • 6. óra: 11:45-12:20
  • 7. óra: 12:40-13:20

A felnőttoktatási tagozatra vonatkozó tudnivalókat ezen az oldalon keresztül érhetik el.

Triatlonos siker a tanév elején

Büszkén tudatjuk, hogy Kőrös Gergely – a 9. D osztály ifjú tehetsége – a gólyatábor második reggelén egyenesen a XIII. Ábramámhegyi Sprint és Rövidtávú Amatőr Kupa Triatlonversenyre ment, amit serdülő fiú kategóriában meg is nyert.

Gratulálunk Gergőnek!

Menza információk - 2024. szeptember

A Leövey Gimnáziumban napi egyszeri étkezésre, ebédre van lehetőség.

Igénybevételéhez az ADATKEZELÉSI NYILATKOZATOT a 2024-25-ös tanévre ki kell tölteni.

50%-os kedvezmény igénylés feltétele: Támogatást igénylő Nyilatkozat kitöltése és leadása

- 3 gyerek, vagy nagycsalád –Nyilatkozat,

- tartós beteg – Nyilatkozat és aktuális, érvényes MÁK igazolás,

- RGYV – Nyilatkozat és aktuális/érvényes határozat/.

Diétásoknak érvényes szakorvosi igazolás esetén biztosít az étkeztető cég diétás étkezést. Vegetáriánus, sertésmentes étkezéshez írásbeli szülői nyilatkozatra van szükség.

A nyomtatványok a Ferencvárosi Intézményüzemeltetési Központ (FIÜK) honlapján a dokumentumtár/közétkeztetés oldalról letölthetőek. 

Az eredetiben aláírt nyomtatványt mindenképp be kell dobni az iskola 033-as irodája mellett lévő postaládába.

A befizetés módjáról, a fizetésről értesítőt, információkat kap minden étkezést igénylő a leadott adatkezelési nyilatkozatban megadott e-mail címre.

További információ: munkanapokon 8:00 órától-15:00 óráig kérhető Molnár Gabriella pénztárostól a következő telefonszámon: 06-30-198-4229, vagy e-mail címen: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. .

Az étkezés lemondása megrendelt ebéd esetén ugyan ezeken az elérhetőségeken történik. Minden munkanap reggel 9 óráig lehet a következő napi étkezést lemondani.

Ebédelni 14 óráig lehet az iskolai menzán. Kérjük, hogy mindenki adja le az aznapi ebédjegyét az étkezéskor.

Tanévnyitó!

Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk – írta Mikes Kelemen, a rodostói remete a nagyságos fejedelem halálakor. Ezt most mi is írhatnánk, mert közeleg a becsengetés: szeptember 2-án, hétfőn 9 órakor a Leöveyben is megkezdődik az új tanév. A hagyományoknak megfelelően a tanévnyitót a belső udvaron tartjuk, ezen a részvétel mindenki számára ünneplőruházatban (fekete vagy sötétkék szoknya vagy nadrág és fehér ing) kötelező. Ezt három osztályfőnöki óra, majd a menzán megrendelet ebéd elfogyasztása után a diákönkormányzat alakuló gyűlése követi a Kodály-teremben.

Gyál kiváló sportolói is leöveysek!

Ismerik a régi szólást? – Három kedvenc csapatom van? – Melyek? – A Fradi, a Ferencváros és az FTC. Az idei esztendőben Gyál Kiváló Sportolója díjban két leöveys diák részesült: Tóth Alex László labdarúgó és  Mészáros Virág kézilabdázó, mindketten a zöld-fehér csapatokban pallérozódnak.

MG 1041

Gólyatábor indulás változása

Kedves Szülők, Gólyák!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket hivatalosan, hogy a gólyatábor indulási időpontja a nagy csoportlétszámra való tekintettel módosult.

A tervezetthez képest EGY ÓRÁVAL KORÁBBAN indulunk, így a találkozó időpontja: aug. 29. 8.30-8.45 között lesz a Déli pályaudvaron a jegypénztár előtt lévő kijelzőtáblák előtt. A visszaérkezés időpontjában nincs változás!

A táborozáshoz szükséges szülői nyilatkozatot augusztus 26-tól honlapunkról tölthetik majd le. Kérjük, hogy a szülő által aláírva hozzák el a diákok a táborba.

Várunk mindenkit szeretettel!

Nyári ügyeleti nyitvatartás

Tájékoztatjuk a Leövey közösségét és az irántunk érdeklődőket, hogy iskolánk július 10-étől kéthetene szerdánként – július 24., augusztus 7. és 21. – tart vezetői ügyeletet, hivatali ügyintézés csak ezeken a napokon, 9 és 13 óra között lehetséges. Kérjük, hogy szükség esetén az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.  e-mail címen keressenek bennünket.

A felnőttoktatás iránt érdeklődők a fot.leovey.hu elektronikus felületen tájékozódhatnak.

Programjaink a hőségben

A 2023/24. tanévet levzáró ünnepélyünk június 26-án, szerdán 9 órakor lesz az iskola udavárn. Az elrendelt hőségriasztás miatt mindenkit arra kérünk, hogy hozzon magával frissítő ivóvizet, esetleg legyezőt, a szabad testfelületet védő ruházatot. A bizonyítványok megtekintését követően tanulóink részére elrendeljük a nyári szünetet. A leendő kilencedikesek gólyatalálkozóját június 27-én 9 órától tartjuk (gyülekező a II. emeleti Kodály-teremben), a beiratkozást külön terembeosztás szerint június 27-én, csütörtökön 13–17 óra között szervezzük.

A pesti történelem tudósai

A fővárosi levéltár által Budapest 150. éves évfordulója alkalmából meghirdetett helytörténeti verseny május 30-ai döntéjében a György Dénes, Ráth András, Varga Nándor összetételű 10. A osztályos csapat 189 induló mezőnyében, rangos iskolákkal versenyezve a negyedik helyen végzett. Tanáruk: Nagy Tamás. A fotófelvétel a szóbeli döntő résztvevőit mutatja, Nándiék jobbról a negyedik–hatodik helyen állnak.

IMG 7128

1. oldal / 14

Leövey Klára Gimnázium
1096 Budapest, Vendel u. 1. 
OM azonosító: 035235
Feladatellátási hely kód: 001 
☎ +36-1-215-9590
✉ lkg@leovey.hu

Alapítványunk

Leövey Gimnáziumért Alapítvány
Adószám: 18037724-1-43
Számlaszám: 11709002-20073792

Pályázataink

 

 

Partnereink

 

elte

 pte logo

müpa logo

BFZ logo 

EuroExam cikk 120

 

ecdl 

bbm-logo

concept2-logo

Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégium

GTranslate

Hungarian English Finnish French German Portuguese Russian Spanish

Felnőttoktatási Tagozat

A Felnőttoktatási Tagozat (ifjúsági, esti és digitális képzések) elérhetőségei:

Web: fot.leovey.hu

Telefon: +36-1-216-0304

Email: uh.yevoel@tnullof

Rövidesen

Nincsenek események

Archív

Az alábbi oldalak már nem frissülnek, csak archívumként működnek!