Weboldalunk a jobb használhatóság érdekében sütiket alkalmaz.  Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik alkalmazásába.

Születésnapi gála a Nemzeti Színházban

A lehető legméltóbb ferencvárosi helyszínen a Nemzeti Színházban ünnepelhette alapításának 150. születésnapját a korábbi Renolder, mai nevén Leövey Klára Gimnázium. (A cikk és a fotók átvétel a Dél-pesti Tankerületi Központ honlapjáról, köszönet érte.)

CSPH3227

A színültig telt teátrumban az iskola egykori és jelenlegi diákjai, tanárai és munkatársai mellett tiszteletét tette Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Tóth Endre, a tankerület igazgatója, Dr. Gönye Anikó, annak szakmai, Zubor Zsuzsanna, a gazdasági igazgatóhelyettese, valamint további meghívott vendégek a tankerület és az gimnázium képviseletében.

Elsőként a Kórusok Országos Szövetsége által arany diplomával és a legjobb iskolai kórusoknak járó „Az Év Kórusa” oklevéllel is díjazott gimnáziumi énekkar előadása szórakoztatta a megjelenteket. Peter C. Lutkin: The Lord bless you and keep you, valamint Farkas Ferenc: Pataki diákdalok című műveit adták elő nagy sikerrel Füredyné Gróf Gizella vezényletével.

A folytatásban Tóth Réka Flóra, a diákönkormányzat elnöke mondta el gondolatait. Őt követte az iskola egykori diákja, B. Horváth Andrea, aki méltatta Andor Ilonát a Liszt Ferenc-díjas magyar kórusvezetőt, karnagyot, pedagógust, érdemes- és kiváló művészt. Ilonka néni maga is egész élete során egyetlen munkahelyen, a Ranolder Tanítóképző Intézetben  –, amely később a Vendel utcai Intézet –, majd a Leövey Klára nevét viselő gimnáziumban oktatott. 1948-tól lett a Ranolder első karnagya, s tanított éneket az intézethez kapcsolódó tizenkét osztályos iskolában. Ezt követően Sebőkné Orosz Katalin, a gimnázium igazgatónője mondott beszédet, melyben megköszönte a lehetőséget, hogy a Nemzeti Színházban ünnepelhetik e jeles évfordulót, és megosztotta gondolatait, hogyan lehetséges másfél évszázadon át sikeres és kiemelkedő iskolának maradni. Szavaiból kiderült, hogy nem csak remek diákokra és pedagógusokra, hanem nyitott, tettre kész és vízízóval rendelkező vezetőkre is szüksége van egy ilyen páratlan intézménynek, akik közösséget formálnak és útmutatást adnak. Zárszavában az eddigiekhez hasonló eredményeket és sikeres munkát kívánt az elkövetkező százötven évre.

CSPR6913

Az ünnepi műsor a Musical Neked Produkció Play Krúdy! című szórakoztató előadásával zárult, ahol Pásztor Ádám, Előd Álmos és a Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész Szűcs Nelli gondoskodtak arról, hogy az este vidám hangulatban, de a Leövey gimnázium jubileumához méltóan záruljon. (Légrádi Gábor)

Leövey Klára Gimnázium
1096 Budapest, Vendel u. 1. 
OM azonosító: 035235
Feladatellátási hely kód: 001 
☎ +36-1-215-9590
✉ lkg@leovey.hu

Alapítványunk

Leövey Gimnáziumért Alapítvány
Adószám: 18037724-1-43
Számlaszám: 11709002-20073792

Pályázataink

 

 

Partnereink

 

elte

 pte logo

müpa logo

BFZ logo 

EuroExam cikk 120

 

ecdl 

bbm-logo

concept2-logo

Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégium

GTranslate

Hungarian English Finnish French German Portuguese Russian Spanish

Felnőttoktatási Tagozat

A Felnőttoktatási Tagozat (ifjúsági, esti és digitális képzések) elérhetőségei:

Web: fot.leovey.hu

Telefon: +36-1-216-0304

Email: uh.yevoel@tnullof

Rövidesen

Nincsenek események

Archív

Az alábbi oldalak már nem frissülnek, csak archívumként működnek!