Weboldalunk a jobb használhatóság érdekében sütiket alkalmaz.  Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik alkalmazásába.

Térkép

Leövey Klára 200

200 éve, 1821. március 25-én született Leövey Klára Máramarosszigeten.

"A nevelés a művészetek legnagyobbika és legnehezebbje, s csakis, ha azt valódi hajlammal, igaz hivatással és szeretettel folytatjuk, teszi a nevelést könnyűvé." (Leövey Klára)

Álljon itt – életrajz helyett – néhány pillanatkép Leövey Klára életéből, amely nem csak a mi életünkkel, de iskolánk hagyományaival is párhuzamba állítható.

Leövey Klárát édesanyja zenélni és énekelni is tanította, így a máramarosszigeti jótékony egyesület megalakulása után a társulat legbuzgóbb tagja volt, énekelt, és színművekben is szerepelt. Büszke lenne 200 évvel később a leöveys színkör és énekkar tagjaira.

Akkor nem volt otthontanulás, de olyan fajta iskola sem, ami nekünk – eddig – teljesen természetes volt. Így Leövey Klára műveltségét és művészetek iránti szeretetét is édesanyja alapjainak köszönhette, aki otthon tanította.

Leövey egész életében küzdött a nőnevelésért, mely úton Teleki Blanka indította el, aki barátja és munkatársa is volt.

Az 1848-as forradalom leverését követően Teleki Blanka és Leövey Klára erejüket, idejüket és pénzüket nem kímélve sebesült honvédek ápolásával foglalkoztak önkéntesen. Biztosan tetszene Leöveynek a mai iskolai közösségi szolgálatunk, annak segítő momentumaival.

1851-ben letartóztatták Teleki Blankát és Leövey Klárát is, a forradalom kapcsán lázítás, rendbontás, szervezkedés volt a vád. 1853-ban Leövey Klárát ötévi várfogságra ítélték. Leövey Kufstein várában, a legridegebb cellában raboskodott 1856-ig. Leövey Klára 1853-ban Kufsteinben írta egyetlen versét, A két testvér börtön címmel. Leövey a versben megemlékezik azokról, akik ott szenvedtek, és szenvedni fognak még. Felötlik bennünk mai életünk bezártsága, az akkori fogsággal párhuzamban. Mit érezhetett Leövey Klára mindentől és mindenkitől elvágva, kényszerű száműzetésben? („Élő sírnak” nevezi börtönét… és miután megvonták a könyvet, papírt és a szabad levegőzést is tőlük, még mindig a gondolat és a szellem szabadságát hirdeti). És mi mit érzünk ma, egy évvel a digitális bezártság kezdete után?

Leövey a későbbiekben is a nevelés, köznevelés fontosságát hangsúlyozta mind tettel, mind szóval. Erdélyben gyermekek nevelésével foglalkozott, majd 1866-tól újságíróként is tevékenykedett, a köznevelés fontosságáról jelentetett meg cikkeket különböző lapokban és közművelődési folyóiratokban.

Leövey Klára viszontagságos, hosszú, termékeny, haladó szellemiségű életet élt, melynek egy tragikus omnibusz baleset vetett véget 1897-ben.

Iskolánk, a Ranolder püspök által alapított leánynevelő intézet méltán vette fel Leövey Klára nevét 1955-ben, hiszen mindketten a leányoktatás elterjesztéséért küzdöttek a maguk idejében.

És nem csak mi, de a Pécsi Leőwey Klára Gimnázium, a budapesti Leövey Klára Görögkatolikus Gimnázium és Technikum, valamint a máramarosszigeti Leőwei Klára Elméleti Líceum is büszkén viseli nevét.

Tisztelgünk ma Leövey Klára előtt, és küldjük hála üzenetünket a jövőből a mi „Abigélünknek”!

Leövey Klára Gimnázium
1096 Budapest, Vendel u. 1. 
OM azonosító: 035235
Feladatellátási hely kód: 001 
☎ +36-1-215-9590
✉ lkg@leovey.hu

GTranslate

Hungarian English Finnish French German Portuguese Russian Spanish