Szombati felvételi: hasznos hírek
Most szombaton, január 22-én 10 órától várjuk a központi írásbeli felvételi vizsgára a nálunk jelentkezett nyolcadik osztályos tanulókat. Néhány fontos infót azonban már most megosztunk velük és kedves szüleikkel.
Most szombaton, január 22-én 10 órától várjuk a központi írásbeli felvételi vizsgára a nálunk jelentkezett nyolcadik osztályos tanulókat. Néhány fontos infót azonban már most megosztunk velük és kedves szüleikkel.
A kanadai Wapikoni Mobile és a magyar Vizuális Világ Alapítvány szervezésében a ferencvárosi önkormányzat és a kanadai nagykövetség támogatásával, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat részvételével került sor a Wapikoni – Hangos KÉPviselet 2 című projekt megvalósítására, melyben iskolánk is méltóképpen reprezentálta magát.

Ennek a szomorú és viszontagságos esztendőnek a végén a Leövey Klára Gimnázium teljes közösségének áldott karácsonyt és boldog új évet kívánunk! Töretlen szívvel reméljük, hogy a jövő év mindenki számára jobb és boldogabb lesz. Kedves tanítványainknak ezúton kívánjuk, hogy megvalósuljanak terveik és elképzeléseik. Mindannyian tudjuk, hogy Füredyné Gróf Gizella tanárnő ilyenkor évről évre felkarolja a majd' százfős kórus tagjait, és jól felöltözve beveszik magukat az Üllői úti Örökimádás-templomba, hogy megajándékozzanak bennünket karácsonyi dalaikkal. A vírushelyzet miatt sajnos erre idén sincsen lehetőség, de így sem maradtunk adventi dalcsokor nélkül. A kórus idén a zenetermi otthona mellett a Gát ucai Kaníziuszi Szent Péter-templomban készítette a felvételeket. Hála és köszönet érte! – Találkozzunk az alma materben 2022-ben!
Az elhangzó dalok és elérhetőségük:
1. Victoria: Jesu dulcis memoria https://youtu.be/Wbdqed4oAxY
2. Bárdos Lajos: Karácsonyi bölcsődal https://youtu.be/kbsWnT0FnJo
3. Rutter: Look at the world https://youtu.be/KlMCcRhZA4g
4. Mary Lynn Lightfoot: Dona nobis pacem https://youtu.be/e8mMWIBFTTs
(A filmfelvétel és -szerkesztés Czakó András és Fülöp Levente munkája.)

Tanítványunk, Máramarosi Rita (10. D) válogatott atléta holnap – december 13-án, Luca napján –, hétfőn a mezei futó Európa-bajnokság U20-as mezőnyében szerepelt. Takács Zsombi 10.D-s tanulónk Pest megye legjobb diáksportolója díjat nyerte el. Zsombi az U18-as és az U20-as téli dobó magyar bajnokságon diszkoszvetés versenyszámban harmadik helyezést ért el. Az U18-as szabadtéri országos bajnokságon diszkoszvetésben ezüst, súlylökésben bronzérmet nyert. Válogatott viadalon Csehországban negyedik helyezést szerzett.
Mindkettejüöknek, valamint Dr. Mile Lajos testnevelőtanárnak tisztelettel gratulálunk.
A várva várt iskolabejárás az október 22-ei teltházas kezdés után november 5-én és 19-én, péntekenként nagy sikerrel folytatódott. Az idei tanév utolsó iskolabejárását december 10-én, pénteken szervezzük, amelyre 6-án, hétfőn 14 órától lehet jelentkezni. A december 1-jétől érvényes fenntartói járványügyi rendelkezés értelmében ezen az utolsó látogatáson csak védettségi igazolvánnyal rendelkező vendégek (szülők és nyolcadikos tanulók) vehetnek részt. A védettséget az érkezéskor ellenőrizni fogjuk, a kellemetlenségért szíves megértésüket kérjük.
Felhívjuk kedves vendégeink, a szülők és partnerek figyelmét, hogy december 1-je után a Leövey Klára Gimnzáuim épületébe vagy az iskola által külső helyszínen szerevzett rendezvény területére történő belépés diákjainkon kívül mindenki másnak – Kásler Miklós miniszter utasítása értelmében – csak érvényes védettségi igazolvány felmutatásával lehetséges. Minden belépés alkalmával a portás felé felszólítás nélkül be kell mutatni a védettségi igazolványt.
Kedves Szülők és volt leöveys Diákok!
December 17-én megtartjuk II. ONLINE Tájoló, pályaorientációs napunkat.
Várjuk mindazokat, akik a napon szívesen bemutatnák munkájukat, szakmájukat vagy felsőoktatási intézményüket és szakjukat az érdeklődő diákoknak.
Jelentkezésüket várjuk Holicsné Gémes Boróka programszervezőnél a holicsne.gemes.boroka/kukac/leovey.hu címen NOVEMBER 26-ig.
Segítségüket nagyon köszönjük!
Iskolánk, a Magyar Hospice Alapítvány Nárcisz Iskolájaként november 12-én elültette a törődés virágait.
Az elmúlt két év nehézségei a +1 szendvics programot sem kímélték. Most ismét lendülettel és nagy reményekkel indítjuk újtára a szerdai szendvics napokat a Leöveyben.
A hetedik éve futó projekt az elmúlt nehéz időszakban ugyan szünetelt az iskolánkban, de november 17-től ebben a tanévben is belevágunk és csatlakozunk a Budapest Bike Maffia +1 szendvics - Diákok a rászorulókért akciójához.
Itt van az ősz, eljött a diákolimpiák megrendezésének időszaka, és a labdajátékok terén csaptaink a hagyományoknak megfelelően jeleskedtek. Alább közlünk erről rövid összesítést.
Megnyitotta kapuit a Leövey Művészeti Galéria legújabb kiállítása, ahol ebben a hónapban Reibach Janka 11.C osztályos diák alkotásai láthatók.
Tisztelt Szülők!
Ezúton is értesítjük Önöket, hogy a november 5. péntekre tervezett Halloween buli ELMARAD.
Az atlétika diákolimpia ügyességi és váltófutó csapatbajnokság országos döntőjében Kecskeméten október 13-án újra hasítottak Dr. Mile Lajos testnevelőtanár atlétái. A részleteket alább közöljük.
