Atlétáink sikeres szereplése
Az Atlétika Diákolimpia budapesti döntőjén és a Mezei Futó Diákolimpia országos döntőjén az alábbi szép eredményeket érték el diákjaink.
Az Atlétika Diákolimpia budapesti döntőjén és a Mezei Futó Diákolimpia országos döntőjén az alábbi szép eredményeket érték el diákjaink.
Tóth Bálint Gábor, a végzős 12. A osztály tanulója a történelem tárgyi OKTV országos döntőjében 9. helyen végzett! A csodálatos eredményért gratulálunk neki és felkészítő tanárának, Bacsó Éva tanárnőnek.
A Savaria országos történelemverseny – a 9–10. évfolyamosok kis OKTV-je – szombathelyi döntőjében Gyorgy Dénes (felkészítő tanár: Nagy Tamás) szintén 9. helyen végzett.
Április első napjaiban a Pécsi Tudományegyetem által szervezett Kreatív Történelem országos versenyen jártunk. A kb. 60 csapatból a nyolc legjobb jutott be a döntőbe, Bacsó Éva és Korcsmáros Dóra tanárnők három csapatot kísértek el a fináléba. Második helyen végzett a 12. A csapata (Bodnár Fanni, Gyimóthy Kadosa Nátán, Soós Levente, Szatmári Sára); 5. lett a 10. D csapata (Kiss Boglárka Laura, Mészáros Júlia, Molnár Sebestyén, Serbán Lara); és 7. helyezett a 12. C csapata (Jobbágy Jázmin Nóra, Gondos Gabriella, Varga Eszter, Varga Laura Elina). A három csapat nagyon erős mezőnyben egymást támogatva versenyeztek, és állva tapsolva örültek egymás sikerének. Nagyon szép pillanatok voltak ezek, és büszkék lehetünk erre az összetartásra.
Kun Sára, a 12. A osztály tanulója francia nyelvből – a tavalyihoz eredményéhez hasonlóan – az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjébe jutott, felkészítő tanára: Pribilla Andrea.
Tóth Gergely (10. A) harmadik helyezést ért el a Qualitas Gimnázium német nyelvű online országismereti versenyén (Goethe, Brecht, Thomas Mann). Felkészítő tanár: Ligeti Ágnes.
A leöveys diákok a Magyar Úszó Szövetség által rendezett Diákolimpia országos döntőjében mind az egyéni, mind a váltó számokban nagyszerű eredményeket értek el.
2023. május hónapra április 20-ig van lehetőség befizetni, átutalni az étkezés árát.
Május-június hónapban változik az ebédjegyek leadási rendje. Kérjük a diákokat, hogy minden nap adják le az adott napi ebédjegyet.
Az Éneklő Ifjúság szakmai megmérettetésen a Leövey-gimnázium kórusa elhozta a legmagasabb díjat, az Arany Diplomát és az Év Kórusa címet.
A vversenyen Füredyné Gróf Gizella karvezető aranytorkú pacsirtái felfoghatatlan dicséretözönt kaptak. A szakmai zsűri dicsérte a kórus hangképzését, hangszínét, a fiainkat (basszus, tenor) külön kiemelték, a zeneileg igényes kidolgozottságot, pontos belépéseket, az egységes szövegmondást, a szépen előkészített és lekerekített zárlatokat, tiszta intonációt és még sok minden mást. Szóval 2023-ban igazán méltóak tudtunk lenni Andor Ilona évszázados örökségéhez. A színvonalas verseny során legendás kórusokat kinevelő sulikat is sikerült magunk mögé utasítani.
A siker hangjait az alábbi videóval osztjuk meg az érdeklődők körében:
https://drive.google.com/file/d/1ME8oKFEA3sVLo7o6d8YX-V7-0sBt5Bnl/view?usp=share_link
A történelmi munkaközösség évi tanulmányi kirándulását idén Dr. Igaz Levente tanár úr szervezte március 24–26. között Krakkóba és annak környékére, Kis-Lengyelországba, melyet mifelénk még sokan a Habsburg-kori néven Galíciaként ismernek.
A hosszú utazást követően a 44 tanuló és öt pedagógus először Krakkó történelmi belvárosával ismerkedett meg, amiből – természetesen – a Wawel sárkányának mondai története sem maradhatott ki. Igaz tanár úr éppen a legizgalmasabb résznél tartott, amikor a szobor hirtelen tüzet okádott…
Takács Zsombor 11. D osztályos tanuló U20-as országos bajnok lett diszkoszvetésben 53,5 méteres eredményével. Zsombor a Fradi versenyzője. A Budapesti Mezeifutó Diákolimpián egyéniben Máramarosi Rita (11. D) óriási fölénnyel első, Jármay Boróka (9. D) és Baier Kristóf (12. D) kiélezett küzdelemben 2-2. helyet szereztek. V. korcsoportos lánycsapatunk (Jármay Boróka 9. D, Plézer Petra 9. D, Hertelendi Luca 9. D, Lőrinc Petra 9. D) az első helyen végzett. Így egyéniben Máramarosi Rita, Jármay Boróka és Baier Kristóf és lánycsapatunk is továbbjutott az országos döntőbe.
Sok szeretettel meghívjuk az érdeklődőket a Leövey Gimnázium művészeti tagozatos diákjainak TEST ÉS LÉLEK című éves kiállítására a Mester Galériába (IX. Mester u. 5.) március 29-én, szerdán 16 órára.
A kiállítást megnyitja: Hemrik László, a Ludwig Múzeum vezető múzeumpedagógusa
2023. április hónapra március 22-ig van lehetőség befizetni, átutalni az étkezés árát.
2023. március 6-10. között immár a 9. Pénz7 programon vesz részt iskolánk, idén a "Korszerű pénzkezelés és digitális biztonság" témában. Nagy örömünkre ismét segítette pénzügyi önkéntes a program megvalósulását Takács Norbert személyében, akinek szakmai tapasztalatát és fiatalos lendületét ezúton is nagyon köszönjük!
2023. március 1-30. közötti időszakra február 22-ig van lehetőség befizetni, átutalni az étkezés árát.
Kedves Látogatóink!
Ahhoz, hogy gimnáziumunk – diákjaink érdekében – a jövőben folytatni tudja eredményes szakmai munkáját, minden támogatásra szükségünk van. Ezért kérjük, hogy adójuk egy százalékának felajánlásával támogassák a Leövey Gimnáziumért Alapítványt, melynek adószáma: 18037724-1-43.
Hatalmas sikert könyvelhet el a Leövey gimnázium sportélete: a fiúk kézilabdacsapata Mile Pál tanár úr irányításával nagy küzdelemben ötödik helyezést szerzett január 27–29-ei hétvégén a Tatabányán és Tatán megrendezett országos diákolimpián. Száznegyvennyolc éves történetünkben ebben a sportágban ilyen nagyszerű eredmény most született először.
Még csak éppen befejeződött az őszi érettségi vizsgaidőszak, de már nyakunkon a következő ciklus, és ez végzős diákjainkat is döntő mértékben érinti. Az Oktatási Hivatal oldalán (www. oktatas.hu) már tanulmányozhatóak az egyes vizsgatárgyakhoz kapcsolódó, előzetesen nyilvánosságra hozott dokumentumok, például a szóbeli vizsgarész témakörei, választható projektfeladatok stb. Iskolánkban a munkaközösségek a napokban véglegesítik a középszintű érettségi vizsgák szóbeli részére vonatkozó témaköröket, és azokat várhatóan a jövő héten honlapunkon nyilvánosságra hozzuk, addig a tanulók szíves türelmét kérjük.
10.-es és 11.-es tanulóink február 15-éig előrehozott érettségi vizsgára jelentkezhetnek. Ezzel kapcsolatos fontos tudnivaló, hogy az érettségi vizsgát megismételni azonos szinten csak az érettségi bizonyítvány megszerzését követően, javítani először csak a rendes érettségi vizsgán lehet. Egy rosszul megválasztott előrehozott vizsgajelentkezés tehát a továbbtanulási terveket, a pontszámítást is kedvezőtlenül befolyásolja. Az érettségi vizsgabizonyítvány megszerzéséig minden szintű és tárgyú vizsgajelentkezés díjmentes, ezt követően viszont minden egyes utólagos jelentkezésért tantárgyanként borsos díjat kell fizetni. Amennyiben a tanuló olyan tárgyból jelentkezik érettségire, melyből a középiskolai tanulmányait még nem teljesítette, a hiányzó értékeléseket az érettségi írásbeli vizsgaidőszak megkezdéséig osztályozóvizsgán kell megszereznie.
Gimnáziumunk lehetőséget biztosít korábban nálunk vagy más gimnáziumban végzett diákoknak arra, hogy – amennyiben továbbtanulásukhoz szükséges – nálunk tehessenek közép- és/vagy emelt szintű (ún. szintemelő, kiegészítő vagy ismétlő, esetleg javító) érettségi vizsgát. (Informatika érettségi vizsgára sajnos középszinten nem tudunk jelentkezéseket elfogadni, továbbá a többi tárgyból is csak a szabad kapacitásunknak megfelelően!)
Fontos: csak olyanok jelentkezését tudjuk fogadni, akik már NEM ÁLLNAK TANULÓI JOGVISZONYBAN középfokú intézménnyel, továbbá az iskola nem köteles mindenki jelentkezését befogadni.
A külsős tanulóknak csak előzetes időpontfoglalással lehet jelentkezni az érettségi vizsgára, melyhez időpontot itt foglalhatnak.
A jelentkezésről bővebben ITT lehet olvasni.